Lehull a lepel

Ma végre elmesélhetem, mert már egészen biztos minden, és nem kiabálom el. Elég nehéz volt eltitkolni, de mostanában elég komolyan babonás lettem, így aztán semmit nem bíztam a véletlenre.
Ugye volt az a novemberi balesetünk. Ami után valahogy sehogy sem volt az igazi semmi, és komolyan úgy éreztük, el lett átkozva az autónk a szó szoros értelmében. Mert ami azóta érte, az már több volt a sok(k)nál. Ezek a dolgok, meg még egy csomó egyéb más is vezetett ahhoz, hogy meghoztuk a döntést, ennek az autónak mennie kell. Szerettük, de már nem bízunk benne többé. Minden alkalommal kétségek között indultunk vele, hogy "na vajon most mi történik majd".
Persze, ha másmilyenek a körülményeink, akkor túlléptünk volna ezen, de éppen most, alig tizenegy nappal azelőtt, hogy egy éve lenne annak, hogy kollégák is vagyunk megtehettük, hogy meglépjük a váltást.
A régi autónktól megváltunk múlt hét pénteken. Egy kereskedés vette meg.
Az új pedig ma megérkezett.

Mint egy valóra vált álom, olyan. Tulajdonképpen az is. :) Nagyon büszkék vagyunk, hogy meg tudtuk valósítani, nagyon boldogok vagyunk, hogy itt áll az udvarban, nagyon nagy öröm, hogy a törzskönyv itt van nálunk, és a férjem neve van benne.
Ahogy látszik is, maradtunk a francia autónál, mert az előzővel is meg voltunk elégedve. Ezt az utolsó fél évét meg hamar elfelejtjük majd, és csak a jó dolgokra emlékezünk vele kapcsolatban is.
Az újjal pedig igyekszünk legalább ugyanannyi élményt szerezni magunknak, mint az elődjével. :)