Így legyél következetes

Volt az a bizonyos nagy port kavart téma nem is olyan régen. Meghallgattam mindenféle véleményt ezzel kapcsolatban, voltak olyan mondatok ezekben, amiken rágódtam, gondolkodtam, ízlelgettem. Volt olyan is, hogy mélyen magamba néztem, mennyire lehet az igaz, hogy a saját "frusztrált gyerekkoromat" vetítem ki a gyerekre. Cucka még azon is elgondolkodtatott akkor, amikor lobbizásképp felhívott, hogy tényleg ennyire nem én vagyok egy ilyen szigorral? Őszintén mondom, már aznap este bántuk mindketten, hogy elhagyta a szánkat egyáltalán ez a mondat, és teljesen tönkre is tette az akkori esténket, meg még utána egy pár napot. Egymást vigasztalgattuk vállvetve olyanokkal, hogy most van még idő közbeavatkozni, a későbbi, esetleges komoly károkat megelőzendő. Azt hiszem, épp Cucka volt az, akinek azt is mondtam, hogy igaz, hogy hagyni kéne a gyerekeinket járni a saját útjukat, és hagyni kéne akár azt is, hogy elszúrja, mert saját magának szúrja el, nem nekem, DE az a mi felelősségünk, hogy most hogyan segítjük őt a saját útján. Később joggal kérheti számon, hogy miért hagytuk (mint ahogy én megtettem ezt az én anyámmal, és tudom, hogy szörnyű voltam, de kellett volna tudnom), és akkor mit mondok majd?
Rám hárult másnap délután az a hálátlan feladat, hogy felhívjam Patrik osztályfőnökét, és elmondjam, hogy nem mehet Patrik a táborba. Természetesen azonnal megkérdezte, mi a baj.Egyébként is végtelenül szimpatikus benne, hogy amikor felhívom a privát mobilján, és bemutatkozom, hogy ki vagyok, akkor a köszönés után azonnal megkérdezi, miben tud segíteni. Elmondtam neki a gondunkat, a lehető legőszintébben elé tártam az aggályainkat, és azt is, hogy ezért és ezért erre a döntésre jutottunk. Nem mondta, hogy hülye vagyok, megértett, de azt kérte, térjünk vissza erre, ő is szeretne beszélni a kollégákkal, és aztán beszéljünk még erről.
Patrik közben nagyon komolyan vette a megfeddést, és teljes gőzzel rákapcsolt. A megyei magyar versenyen az iskolában a második legjobb lett, megyében a kilencedik. A matekversenyen, amin egy vasárnap volt, szintén ilyesmi eredményt értek el a barátjával ketten, iskolai szinten ott is másodikak lettek, országosan pedig 52-ek (2400-ből). Magától megcsinálta a természetismeret szorgalmit, diavetítést csinált Egerről (jövő héten kétnapos osztály kirándulásra mennek oda), gyakorlatilag nulla segítséget igényelt hozzá, illetve Balázs segített neki zenét vágni alá (mert az eredeti túl nagy volt). Sorban hozta a múlt héten az ötösöket, és amikor a matek 4-5 felmérő után megérkezett a következő ötös, akkor Balázs felhívott.... (épp dolgoztam) ... hogy ő azon gondolkodik, hogy mi lenne, ha mégiscsak megkapná ezt az utolsó esélyt... mert hát szemmel láthatóan igyekszik... Akkor én már beszéltem újra az osztályfőnökkel, aki olyat mondott, amibe belepirultam. Mert beszélt a többi tanárral, és Patrikot mindenki az egekig magasztalta, hogy mennyire tehetséges, és szorgalmas, és az iskola büszkesége, és ritkán van ilyen tanítványuk, úgyhogy ők szeretnék elvinni a táborba úgy, hogy gyakorlatilag ajándékba kapná. Kéri, hogy gondoljuk át újra, és beszéljünk róla, de higgyem el, hogy nem sajnálatból mondják, hanem ők komolyan ezt látják.
Ha nem az Alkimistát olvasnám épp, akkor is azt gondolnám, hogy Maktub. Mármint hogy ez eleve így volt megírva. Mert mindannyian tanultunk belőle. Őszintén hiszem, és bízom abban, hogy igazi "Tanulj a hibádból, fiam!" eset volt ez ugyanúgy Patriknak, mint nekünk.
Ja, és hogy megy e? Hát megy...elmondtuk neki, hogy végül mi az, ami miatt meggondoltuk magunkat, első helyen azt kiemelve, hogy rajta látszik az igyekezet, és az, hogy megértette, mi a gondunk. Az a második helyen szerepelt "csak", hogy micsoda büszkeség az, hogy az ember ilyeneket hall a gyerekéről a tanáraitól.
Kicsit félve írtam meg ezt is... mert mégis olyannak tűnhet, mintha s***et csináltunk volna a szánkból, de talán mégsem. Aki pedig mégis így gondolja most, első olvasásra, annak javaslom, hogy "Vegye fel a cipőmet, és járja végig az utamat".... ha még utána is ez lesz az álláspontja, akkor meg beszéljük meg. :) Mint a fentiekből is látható, kompromisszumképes vagyok. :)