A fővárosban jártunk

Ugyan nem örömteli esemény kapcsán, hanem kórházi látogatás címén, de azért mindenképpen érdemel egy külön bejegyzést a dolog. Annyit írnék csak a kórházi dologról, hogy a sógoromnak volt műtéte, de az ő életébe ezen a csatornán jobban nem folynék bele... jól van, és ezen is túl van, ennyi a lényeg. :)
Délelőtt még mindketten dolgoztunk, a fiúk is iskolában voltak, de aztán a kettő óra előtt egy perccel induló vonaton már rajta ültünk. Már az önmagában egy nagy élmény, hogy hétköznap délután kettőkor négyesben vonatozunk. Az odaút még viszonylag eseménytelen volt, leszámítva egy érdekes figurát, akiről nehéz lett volna eldönteni, hogy ivott e, vagy szívott e valamit, esetleg alapból ilyen kis fura... Erik mindenesetre tartott tőle, úgyhogy jobbnak láttuk másik ajtón leszállni, mint ahol ő készült ugyanerre.
Amitől igazán érdekes ez az út, az az, hogy a vonatok május 20-ig nem mennek be a Déli pályaudvarra, úgyhogy le kellett szállnunk Kelenföldön. Onnan, a 49-es villamossal igyekeztünk a Deák térre. Hát egy élmény volt. Komolyan. :) Annak idején, közel két évtizeddel ezelőtt ugyanezen az útvonalon indultam reggelente iskolába. Igaz, akkor még nem köszöntek udvariasan a villamosvezetők, de talán ugyanezek a kocsik jártak már akkor is. Mindenesetre tök jó volt csak ülni és szemlélődni, rácsodálkozni, hogy pl. a Tejcsarnok helyén egy IL Treno étterem van, viszont a Kosztolányi Dezső téren még pontosan ugyanott van az újságos, mint régen. A Körtérnél elhaladva összemosolyogtunk, meg van még az Orex, ahonnan a jegygyűrűink származnak. :) A Deák tér gyönyörű lett, egészen európai az a rész, ahogy oda beér a villamos.
Innen metróval mentünk tovább, az Árpád hídig, ami szintén nosztalgikus élményeket rejtett magában, mert jártam én itt húsz éve, reggelente, meg délutánonként. Az Arany János utcánál eszembe jutott, hogy akkor, régen, reggel csak a R.Barbara szállt fel, és együtt mentünk suliba.
Hazafelé ugyanígy jöttünk, akkor is nézelődtem kedvemre, de akkor már az embereket is figyeltem. Nem olyan sok minden változott e téren sem, csak mindenki telefonált. Egyébként minden és mindenki ugyanolyan. :)
A vonaton is kedvemre szemlélődhettem. Meg is jegyeztem Balázsnak, hogy ha most újságíró lennék, akkor utána mennék a kalauznak, és csinálnék vele egy interjút, mert komolyan érdekelne, hogy mi késztette arra, hogy ezt a pályát válassza? És mi az, ami motiválja, hogy itt is maradjon? Egy körülbelül velünk egyidős, nagyon szimpatikus, udvarias fiatalember volt az illető. Mivel nincs MÚOSZ igazolványom, így az interjú elmaradt.
Ezen kívül még megállapíthattam,  hogy milyen érdekes is... előbb megismertem egy csomó ember csengőhangját, aztán a csengőhangokhoz tartozó emberhangokat is, végül pedig egyszer csak a hangokhoz arcok is tartoztak. :) Röpke félóra erejéig betekintést nyertünk egymás életébe, mert ha akartam, ha nem, hallottam, ki miről beszélt.
Nagy bölcsen azt is megállapítottam, hogy ha bejárnék nap mint nap, micsoda blogbejegyzések születnének az ilyen élményekből. :) De bevallom, nem ragaszkodom ehhez... néha jó ott lenni a fővárosban, feltölt az ott lévő pezsgés, egyébként meg jobb nekem ez a kisvárosi állóvíz.
De ma jó volt ott lenni, kicsit emlékezni, utazni egyszerre a jelenben és a múltban. :)