Mégiscsak...

Azért jó, hogy nem napközben blogolok, hanem este, mert így most nem azt fogom írni, hogy annyira béna és szar napom volt, hogy legszívesebben a világból is kiszaladtam volna dacból, méregből, sértettségből, fáradtságból, ahogy ezt tettem volna még délben.
De mivel már este van, így most azt írom, hogy ez egy nagyon jó nap volt. Olyan meglepetésben volt részem, hogy a szám is tátva maradt (nem emlékszem rá, hogy tényleg e, de ez is lehetséges). Eszter délben hívott, hogy mikor leszek otthon, mert a férje megy Bp-re, és elküldené vele a ruhacsomagot, amit Rolinak készített össze. Megbeszéltük, hogy ötkor már otthon leszek, és ennyiben maradtunk. A munkahelyemre nem sok értelme volt ma bemenni, rajtam kívül egy teremtett lélek sem gondolta még úgy, hogy szeretne bejönni, de mindegy, hát van ilyen is. Munka után még bevásároltam a zöldségesnél, meg vettem tejet, felvágottat, hogy legalább vacsora legyen, és aztán indultam haza. Már majdnem otthon voltam, amikor Eszter megint hívott, és kérdezte, hogy "otthon vagy már?" Mondtam, hogy még nem, de már látom a házunkat, pár perc. Fura volt, hogy miért ő hívott, miért nem Barna, de gondoltam, biztos Barna elkeverte a számomat, vagy akármi... Aztán hazaértem, elvigyorodtam azon, hogy milyen rég is volt már, hogy egy pasi vár a házunk előtt rám. Köszöntünk egymásnak, amikor valami kattanó hangra figyeltem fel, és Eszter is kiszállt az autóból. Egy tortával a kezében. A Tortával a kezében. Olyan nagyon jó érzés volt, az addigi semmikedvem egy pillanat alatt elszállt a meglepetés okozta örömtől. Jót beszélgettünk, ettünk a nagyon finom tortából, én is felköszöntöttem Esztert a névnapja alkalmából. Sajnos nem tarthatott három éjjel-három nap a beszélgetés, mert várták őket otthon a gyerekek, pedig kibírtam volna.. akár még alvás nélkül is. Itt is még egyszer, (mert nem tudom elégszer és eléggé) köszönöm szépen, hogy teljesítettek két kívánságomat is (a meglepetést is, és a tortát is). Történhet már bármi a következő két napban, már előre ettem a medve bőrére... :D
Aztán ami még nagyon-nagyon jó. Megkaptuk ma a levelet az iskolából, hogy Roland nevű gyermekünk felvételt nyert, az 1/d osztályba. A tanító nénik pedig azok, akiket szerettem volna. (Ági néni és Györgyi néni) Halleluja... egy aggodalommal kevesebb, mert nagyon biztos vagyok benne, hogy a lehető legjobb kezekbe került az én kicsi királyfim, most már majd nem gondolkozom azon, hogy szerzek valami idővisszacsináló gépet, amivel augusztus végéig újra három évest csinálok a hét évesből, és újrakezdi inkább az ovit. Bizakodó és optimista lettem az ő sorsát illetően is. Nagyon nagy kő gördült le a szívemről ezzel.
Több jó nem történt, de nem is vagyok telhetetlen, ez épp elég is egy napra. Ja, és ma olyat tettem, amit eddig még sohasem. Nem vettem magamnak cigit. És nincs is már egy szál sem. Jelen pillanatban országomat tudnám adni érte, de nincs mit tenni... Azt nem tudom, kibírom e, vagy meddig bírom ki, de megpróbálom így. Azokkal a verziókkal mindig elbuktam, amikor volt itthon, csak próbáltam nem rágyújtani. De ígérem, azt is be fogom nyilvánosan ismerni, ha egy akaratgyenge balfék vagyok, és nem bírom ki. :D
Holnap pedig egy egész nap dolgozós péntek. De hátha ez a péntek egy olyan jó hírt hoz, amitől még majd ez sem fog zavarni. Bármi megtörténhet a mai nap után. :)

És még bőven éjfél előtt vagyunk, úgyhogy szeretnék az én kedvenc Eszteremnek, és az összes erre járó Eszternek, Elizának és Vanesszának, akik ma ünnepelnek, Nagyon Boldog Névnapot kívánni.