Elárulom

A hónap végén lesz a szülinapom. Ez nem titok, mindig ugyanakkor van. :D Sőt, a koromat sem titkolom. Mondanám, hogy még.. de azt hiszem, vagyok én annyira őszinte ember, hogy soha nem akarom majd letagadni, hogy épp mennyi is az annyi.
Nem tudom megmondani, hogy mi az oka, de az idén valamiért úgy szeretnék valami igazi meglepetést kapni. Minden évben van meglepi is pedig, meg minden évben van olyan ajándékom is, amit megbeszélünk, mert mondjuk vágyom rá, és az a ragyogó alkalom, hogy megkaphassam. A tavalyi szülinapi ajándékom (előbb érkezett, de akkor is az volt, na) überelt minden eddigit, még ha összeadom az addig felgyűlteket, akkor is.
Szóval, tényleg nem tudom megmagyarázni, hogy mi van velem, mert még csak kerek szülinapom sem lesz. De magamban olyan ötleteim voltak már, hogy ihajj... Egy ilyen pillanatomban találtam rá erre a gyönyörűséges tortára. 

 Épp akkor egyébként is rettenetesen csokiéhes voltam, úgyhogy azonnal felkiáltottam, hogy "Ó, ha ezt valaki megsütné nekem a szülinapomra!"
Szóval, így vagyok én mostanában a tortákkal meg a meglepetésekkel. :D Egyébként lehet, hogy nem is mutattam volna meg, ha ma nem "szólom el" magam Eszternek , aki persze hogy rögtön kíváncsi volt rá. (de ezúton is üzenem, hogy ne érezze magára nézve kötelezőnek a feladatot)

A másik pedig, amit el akartam árulni, hogy mostanában milyen érdekes lelkiállapotban leledzem. Afféle különös nyugalom szállt meg, amiből csak és kizárólag egy ember tud igazán kibillenteni (és nem családtagom az illető), de Ő annyira mesterien űzi, hogy olyankor nemhogy nyugalom nincs bennem, de a tüzet okádó sárkány is megirigyelné az indulataimat. Amiket aztán lecsendesítek amilyen gyorsan csak tehetem. De ez mindegy is, csak mellékzöngéje az egésznek. Azt figyelem ebben a különös nyugalomban, hogy milyen sokan beszélnek olyan dolgokról, amikről fogalmuk sincs. Teljes meggyőződéssel hirdetik úton-útfélen a pozitív gondolkodók legújabb generációjának tagjai, hogy mennyire jó is ez, és csakis így lehet elérni bármit az életben. Amivel nincs baj, egészen addig, amíg az ember a saját hitének tekinti ezt, és nem ítélkezik mások felett, amiért esetleg másképp élik az életüket. Nekem nem megy ez a pozitív gondolkodás, illetve úgy nem, hogy éjjel-nappal az KELL, hogy legyek. Ha rossz kedvem van, vagy kialvatlan vagyok, esetleg túl sok a gondolkodnivalóm, akkor nem fogom eljátszani, hogy milyen happy vagyok, és milyen jó, hogy ilyen keveset aludtam, mert többet éltem. Egy fenét jó. Őszintén hiszem, hogy mindennek körülöttünk meg van a saját energiamezője, és minden energiamező kapcsolódik egymáshoz, amikor kapcsolódnia kell. De én erről senkit nem fogok győzködni, nem fogom azt mondani, hogy ugyan magyarázd már el, hogy akkor mégis hogy vagy itt, ha nincs körülötted energiamező? Ha ő mást hisz, tegye. Ítélkezni sem fogok felette, mert neki biztosan az a jó, amiben ő hisz. Sok világmegváltó gondolat születik mostanában, összeesküvés-elméletek születnek mindenről, de szerintem az igazság valahol középen van ám. A sok mindennek a közepén. És majd akkor tudjuk meg, amikor a sok mindenféle hitű, meggyőződésű ember egyszer úgy is le tud ülni egy képzeletbeli kerekasztalhoz, hogy egyik sem akarja legyőzni a másikat, egyik sem akar semmit bebizonyítani, megmutatni, hanem csak szépen mindenki leteszi arra az asztalra, amije van. És osztoznak rajta. Ennyi az egész. De ettől jelen pillanatban még mindig messze vagyunk.
Nekem meg itt kell befejeznem, mert este tizenegykor sikeresen eljutottam a saját szülinapomtól a világmegváltásig... súlyos... :D