Hosszú hétvége közeledik gőzerővel, de azért nálunk nem lesz teljesen hosszú. Balázs holnap még dolgozik, én meg majd azalatt az idő alatt lebonyolítom a bevásárlást, amihez már nem volt egy cseppnyi kedvem sem a mai egész napos munka után.
Ma is igen alacsonyra szabták a kerítést, jó sokan kijutottak, akiknek nem kellett volna. Hihetetlenül sok hülye rohangál a világban. Nap mint nap kapom az áldást, olyanoktól, akikből ki sem nézné az ember. Néhány szösszenetet megosztok veletek. Nem mérgelődésként, mert az első sokkhatás után én is mindig röhögök ezeken. Hanem csak úgy.
Mai történet (csak hogy rögtön a legfrissebb-bel kezdjem): Középkorú hölgy, a héten már vásárolt nálam a lányával. Ma visszahozta az egyik ruhát, amit vett, történetesen egy fehér bolerót, amit a lányka nagyon szeretett volna megvenni. Szóval, ma visszahozta, mert "ez csak egy darab rongy". Itt felvontam a szemöldökömet, mert mit is lehet erre mondani, tényleg az. Mint az összes többi ruha. Megbeszéltük, hogy levásárolhatja, ha nem most "mert most semmi kedvem itt nézelődni", akkor majd valamikor. Mondja, hogy hétfőn jönne. Mondom, hogy hát hétfőn ne jöjjön, mert nem leszünk nyitva. Hogyhogy nem?-kérdezi Pünkösdhétfő lesz- világosítom fel. "Ja, azt hittem maguk nem tartják." Hát de, tartjuk, mert piros betűs ünnep.
Múltkorában egy házaspár jött vissza egy cipőt lóbálva a kezükben, hogy "itt vették, és már hogy néz ki" Ahogy kell, kértem a blokkot, és nyúltam a jegyzőkönyvért, amivel el tudom küldeni javíttatni, mert javítási garancia van rá (és ezt a vásárláskor el is mondjuk). Blokk sehol, persze. És amúgy is mi az hogy javítás? Cseréljem ki, most, és inkább egy számmal nagyobbra, mert ez már kicsi. Természetesen az anyámba küldött, és feljelentést is ígért, amiért ezt nem tettem meg. (még nem kaptam idézést sehonnan)
Aztán a közelmúlt legmegdöbbentőbb negatív élménye. Kedves, idősebb néni tér be, hogy az unokájának szeretne cipőt. Kifaggatom, hogy az unoka mennyi idős, fiú e, vagy lány, tudja e hogy mekkora a lába, ilyesmi, és már pakolom is neki elő a választékot. Körülbelül a nyolcadik pár cipőt nézi (meg még körülöttünk legalább ugyanennyi), amikor meglátja az egyik dobozon az árat, 8990 Ft. Teljesen felháborodik, hogy "ezek ilyen drágák?" Mondom, hogy sajnos igen, a siesta minőségét mindig meg kellett fizetni (de tényleg, anyukám is mondta, hogy régen is a fizetésük harmada volt minimum az ára). Erre lazán közli velem, hogy "akkor d*** fel magának ezeket a cipőket", és már ott sem volt. Köpni-nyelni nem tudtam.
De van olyan is, amikor bejönnek, hogy mondjam meg, mikor megy szombaton Székesfehérvárra busz? Mondom, hogy sajnos fogalmam sincs róla. Mire sértetten beszól, hogy hát itt b***om a rezet egész nap, csak megfigyeltem már.. Hát nem. Sőt, még a buszmenetrendet sem tanultam meg, pedig ráérő időmben igazán magolgathatnám. :D
Na de azért, csak hogy ne menjen el negatív irányban az egész, elárulom, hogy legalább ennyien vannak, akik extra kedvesek. Rendszeres vásárlóm egy kisfiú az anyukájával, aki már bejönni is örömmel jön, és az ajtóból kiabál, hogy "Hello, Dia", és alig várja, hogy könyvet keressek neki, amit megnézhet. Most külön örül, mert van pár fiúkönyvünk, ami hangot is ad, fél délelőtt nyomkodta volna a versenyautóst. (mondjuk tényleg tök jó Schumacher hangja van).
Aztán vannak, akik nagyon hálásak azért, ha megtaláljuk az ideális ruhát számukra, ha a nyolcadik után még a kilencedik és a tizedik felsőt is előveszem, mert csak a tizenkettedik után mondja, hogy "Na, ez az."
Azért pedig mindenki nagyon hálás és mosolygós tud lenni, ha esetleg emlékszem rá egy korábbi vásárlásából, vagy emlékszem a gyereke/unokája nevére. Pedig ez alap nekem. Mármint hogy emlékszem az ilyesmire.
De azért jó ám onnan hazajönni. Mert itt vannak az igazán extra emberek (és kutyák). Ami viszont mindebből a tanulság...hozzá lehet mindehhez szokni. És el lehet intézni egy legyintéssel a legdurvább beszólást is. Nem is gondoltam volna...
Komolyan elképesztő, milyen emberek vannak. Én a helyedben már elküldtem volna őket az anyjukba. Nekem múltkor volt az, hogy szállok be a kocsimba, a mellettem lévő is. 20 körüli pasi lehetett. Egyszer csak megszólal,hogy "hé, kisciciám, legközelebb használd a kis, szőke fejecskéd és ne az én helyemre parkolj!" Mondom, az ő helyére? Hát ő bizony mindig itt szokott parkolni. Közöltem vele, hogy ez egy szabad utca, ott parkolok, ahol kenek tetszik, megkülönben is ne tegezzen és ne hívjon kiscicának, ne tegyen megjegyzést a hajszínemre, főleg ne úgy, hogy kb. kétszer annyi éves vagyok, mint ő. Na erre elküldött anyámba, különböző jókívánságokkal illetet engem és a családomat, terítékre került a politikai nézetem is ( ezek szerint kommunista és náci keveréke vagyok, milyen jó, hogy megtudtam ). Hogy már adócsaló dög vagyok, aki lopja az állam pénzét, az már csak hab a tortán. Ja, meg még meg is fenyegetett, hogy jól összetöri a kocsimat. Erre én meg elkezdtem sorolni, hogy milyen lelki betegségei lehetnek, minden megjegyzéshez egy betegség. Majd bemutatakoztam és fölajánlottam neki, hogy látogasson meg, érdekeset tudnánk beszélgetni. Hát még nem jött el. De a remény hal meg utoljára.
VálaszTörlésHelytől függetlenül mindenhol vannak ilyen emberek. Tapasztalat.
VálaszTörlésGyűjtsd össze az ilyen beszólásokat, és add ki. Legyen a címe: Az ostobaság ezernyi arca:))
VálaszTörlésHát nem is értelek, miért nem fújod már kívülről a buszmenetrendet. :))) Elképesztő, milyen emberek vannak, és mind szabadon szaladgál, az a baj. :(
VálaszTörlésKicsit off: végülis a cigizést hogyan oldod meg? Ismerve a körülményeket és a métereket innen-onnan, nem lehet könnyű.
Jennelle, azért a Te sztorid sem semmi. :) Csóri pasi azóta is átkozza magát, hogy pont egy pszichológusba kötött bele aznapi frusztráltságában. :)
VálaszTörlésSuperwoman, naná, hogy mindenhol... rettenetesen alacsony az a kerítés, szanaszéjjel szaladnak.
Erika, jó ötlet.
Ági, majd gyúrok ere a menetrendre. :D
Őszintén? Tök szabálytalanul,bujkálva a kapualjban.:D Nincs hova menni, csak a föld alá... oda meg már azért mégsem.. :D