Elsőszülött fiam úgy láttam, alig várja, hogy a kapun kívül legyen, nehogy még eszembe jusson esetleg egy vékonyabb kabátot rászuszakolni, vagy egy újabb intelem, jó tanács hangozzon még el. Egy futó puszival búcsúzott, majd hívlak elköszönéssel, és már ott sem volt.
Akkor legszívesebben lerogytam volna a kanapéra olyan vízszintes helyzetben, de erre nem volt idő, készíteni kellett a kis
Naigen... mire visszaértem, lejárt a mosógép, amit minden bizonnyal én indítottam el, mert ez az én szokásom, de nem emlékeztem rá. Mindegy, ha már így alakult, akkor kiszedtem, kiteregettem, és még egy adagot elindítottam. Közben Eriknek is adtam reggelit, a kutyákat is újra kiengedtem a hátsó udvarba a dolgukat végezni. Az utolsó ruháknál újfent eldöntöttem, hogy amint végzek, lefekszem.
Bejöttem, de eszembe jutott, hogy meg kell néznem valamit az interneten. Úgyhogy leültem. Aztán kimentem a konyhába, ránéztem a kőre, és már pakoltam is fel a székeket, hogy felmossak.
Mire felszáradt, újra mehettem teregetni. Tele volt a kötél a száradó ruhákkal, gondoltam, na, végeztem, most de jó lenne végre letenni a fejemet, mert olyan, mint egy zsongó méhkas, ráadásul az idő is ideköltözött a nyakamra már megint egy pár napja. Igenám... csakhogy ekkor már fél tizenegy volt, és még a kutyakaka is összeszedésre várt, úgyhogy megcsináltam.
Aztán megint eszembe jutott, hogy még mindig van valami, aminek nem néztem utána. Pillanatok alatt tizenegy óra lett, amikor már majdnem indulni kell dolgozni, úgyhogy csak egy vágyakozó pillantást vetettem a kanapéra, és készülődni kezdtem.
A munkahelyemen majd pihenek, gondoltam... de azért volt mit csinálnom, erre nem jutott idő, csak épphogy.
Mire bezártam, hazaértem, már egészen átlendültem ezen az egészen. Még sétáltunk egyet a kutyákkal, leszedtem-összehajtogattam-elraktam a ruhákat, vacsorát adtam a megfogyatkozott létszámú gyerekcsapatnak. Még hazafelé azzal "dicsekedtem" Balázsnak, hogy milyen érdekes, végre egyszer nem aggódok Patrikért, pedig csak egy sms-t küldött fél tizenegykor, hogy megérkeztek Egerbe.
Aztán estére már kezdtem aggódni. Egyrészt, mert fura volt, hogy nincs itt, mintha a fél karom hiányozna, másrészt mert tényleg nem tudtam mi van vele. Ekkor már nem tudtam mosogatni sem nekiállni, mert vártam, hogy csörögjön a telefonom. De háromnegyed kilenc volt, mire végre... akkor fejezték be a vacsorát. Természetesen minden rendben van vele, jól érzi magát, és nagyon fáradt, de minden "tök jó", és majd holnap hív, ha indulnak. Hát ennyi... :)
Én meg időközben már újfent "belőttem magam", úgyhogy most megint hívogat az ágy. De most már nem jöhet közbe semmi, megyek, és lefekszem, mert nem vagyok ma többre hitelesítve.
És meddig kell szedned ezt a gyógyszert?
VálaszTörlésEgy-egy fárasztóbb nap estéjén mindig mondom a férjemnek, hogy nem baj, holnap majd pihenek. Na, persze! mondja ő erre. Úgyis megint csinálni fogsz valamit! És úgy is lesz... :-) Ez ilyen anya dolog. Működünk, mint egy robot. Fáradtan is meg leszedálva is. :-)))
Végül is, az a jó, ha van mit tenni és van rá idő meg energia.
VálaszTörlésIdegesítő tud lenni egy ilyen gyógyszer, ami fékezi az embert. Volt részem hasonlóban.
Azért néha pihenj is és remélem nem kell örökké szedned.
És ha apróbb lépésenként emelnéd az adagot? Ez rémesen hangzott, a robot-része.
VálaszTörlésDominika, és MJ, ebben az életemben már szednem kell majd mindig. Ha nem ezt, akkor egy másikat majd. :)
VálaszTörlésDe igazából egy hét lesz csak, amíg ilyen kis lüke leszek,aztán már hozzá is szoktam.. Úgy tekintek erre, hogy kis ár ez azért, hogy élhessek ugyanúgy, mint bárki más, és ne kelljen attól félnünk, hol és mikor jön a következő roham.
Mimikri, attól tartok, akkor tovább is eltartana ez az egész.. így túl leszek rajta maximum egy hét alatt. :) És közben lesz egy hétvége is.. :)
Akkor hát tarts ki Dius! Egy hét nem a világ az életed pedig remélem nagyon hosszú lesz. :)
VálaszTörlés