A kedvenc ünnepem

Nem is volt olyan rég, amikor elárultam, hogy nekem bizony az Anyák napja a kedvenc ünnepem. Akkor és ott nem fejtettem ki, hogy miért is, bár gondolom nem nehéz ezt kitalálni. Nem, egyáltalán nem azért, mert ilyenkor engem (is) ünnepelnek. Sokkal inkább azért, mert ez az egész a szeretetről szól. És még nincs annyira agyondizájnolva, mint a karácsony, épp ezért nekem a legőszintébb mind közül.
Ma is, mint mindig, elszorult a szívem egy pár pillanatra, tudván, hogy a családunkban van egyetlen egy ember, akinek ezen a napon nincs kit köszöntenie, mert akit köszönthetne, úgy döntött sok-sok évvel ezelőtt, hogy nem kér többé belőle.
Aztán ma, miközben gyönyörködtem a virágaimban (ugye mondtam, hogy már virágozni fognak ma?) arra gondoltam, tulajdonképpen ez az anyák napja a családok ünnepe. Mert én nem lehetnék anya a férjem nélkül, és nem lehetnék anya a gyerekeim nélkül sem. Pont így kellettünk hozzá, ahogy vagyunk. Először megszületett a mi kettőnk szívében a gondolat, és aztán végül elindult hozzánk egy, kettő, három kicsi ember, hogy végül egy család legyünk. És ettől olyan jó ez az egész.
Nem ünnepeltük egyébként különösebben, kaptam puszikat, és talán egy gondolatnyival még szófogadóbbak is voltak az egyébként szokásosnál, de ennyiben kimerült, amivel én tökéletesen elégedett is vagyok.
További szócséplés helyett pedig, azoknak, akik facebook-on nem ismerőseim, megmutatom a virágaimat:

Ugye milyen gyönyörűek? És ezekből van kilenc ládában. :) Igazi nekem való virágok ám, mert ugyanolyan napimádóak, mint én. Amikor süt a nap, akkor kinyílnak, amikor nem süt, akkor becsukódnak. :)
Mutatok még valamit, amit szintén a fiaimtól kaptam. 

 Jó kis nap volt. :)