Végre

Péntek este van. És én már hétfőn is ezt vártam.
Mondjuk nem vagyok még túlságosan emelkedett hangulatban, mert az agyam egy igazi zombié, tele van számokkal, adatokkal. Azt már tudom, miért is nem lettem én soha valami pénzügyi ügynök, (tudom, már másképp hívják őket) képtelen lennék annyit rizsázni, mint amit ma én végighallgattam. Két órám ment rá. Az tény, hogy olyan szinten vannak kiképezve ezek az emberek, hogy a kettő órából fél órán keresztül elhittem, hogy az annyira egyszerű, ahogy kinéz. Nem vitatom el, hogy működőképes a dolog. Mert nyilvánvalóan az. A számok több, mint imponálóak. Minden szám, amit láttam. A befeketetési arány, a kamat, az állami támogatás, meg minden. De tényleg. Aztán megfogalmazódott bennem, hogy "ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen", és ettől nem tudtam megszabadulni már. Mert akárhogyan is, minden ilyen cég profitorientált. Ez ugye evidens. Mint ahogy az is, hogy pénzt csak pénzzel lehet csinálni.
Lényeg a lényeg, legyen bármilyen működőképes is az, amit csinálnak, azt hiszem (de még alszom rá egyet), hogy nem véletlen, hogy ők azt szeretik, ha valaki ott helyben azonnal szerződik, és aláír. Mert amikor feloszlik a rózsaszín köd az "agymosás" után, már-már meg is világosodik bennem az egésznek az értelme. És emiatt azt hiszem, kihagyható lesz a kihagyhatatlan.
Lehetnék emiatt elkeseredett, de nem vagyok. Isten volt az egyetlen, akinek sikerült három nap alatt megteremteni a világot, nekünk több idő kell ehhez. Jóval több. :)
Tapasztalatnak ez is jó volt amúgy.

És még adós vagyok egy tegnapi vicces-szösszenettel az életünkből, aminek lehetne az a cimkéje, hogy "na, ezt írd meg a blogodban". Mentünk Balázzsal és Arthurral vásárolni tegnap délután. A grund felé mentünk, ahol van egy nagy füves terület. Ide szoktuk levinni is a kutyát, itt tud szaladgálni anélkül, hogy félnünk kéne, hogy elüti valamit. A lidl felé épp útba esett, így megálltunk annyi időre, hogy még futkározzon egyet Arthur, mielőtt visszakerül rá a póráz. Ezzel nem is volt gond. Szófogadó kutya, kiválóan érti a kézjeleket, így Balázs egyetlen "hozzám" intésére máris ott volt, és lehajtotta a fejét, hogy visszacsatolhassa rá a gazdája a pórázt. Nem akartunk már visszafelé kerülni, így úgy döntöttünk, levágjuk az utat. Igen ám, csakhogy a rövidebb utat egy árok szeli ketté. Balázs megállt, és megvárta amíg elmegy egy srác ott, mondván, "ne lássa milyen égő vagy". Én persze kikértem magamnak, hogy na ne már, mit vagyok égő, mindjárt vissza is hívom.. Eközben ők a kutyával együtt átugrották az árkot. Én minden dacomat bevetve akartam követni őket. És az árokpart felénél visszaestem... ott feküdtem hanyatt, szakadva a röhögéstől. :D Balázs persze szintén.. és bölcsen megállapítottuk, hogy elment az a srác, mert most ő is röhögne, tuti. Égő volt, na. De ez van. :D (az árokugrás sem az én versenysportom ezek szerint..)