Az új őrület itt kicsiny hazánkban. :D Ami amúgy lehetne jól, ha nem ilyen ámokfutó módon lenne ez is kezelve, mint ahogy van. Most nem arról fogok írni, mi a véleményem azokról, akik az ezzel kapcsolatos dolgokról határoznak, mert az nem lenne bölcs dolog tőlem.
Arról fogok írni, szerintem milyen is lehetne egy életpálya-modell. Mert elgondolkoztam ezen. Ugye, nem én lettem volna, ha nem. Az élet minden területén működhetne ez jól, mint ahogy működött is szerintem nagyon-nagyon sokáig, egészen addig, míg úgy nem alakult, hogy túlcivilizálódtunk, és felnőtt egy olyan generáció, amelyik túl akarta szárnyalni az elődeit tudásban. Az már egészen szociológiai kérdés, hogy mi mindent rontottak/rontottunk el ezzel, de most eltemetem magamban azt az elveszett szociológust, amelyik néha előtör.
Szóval, életpálya modell. Arra gondoltam, lehetne ezt annyira jól csinálni, hogy akár példaértékűek is lehetnénk vele a világban. De ahhoz először nagyon gyorsan el kéne érni, hogy az emberek újfent szeressék a hivatásukat (de ez megint csak szociológia, úgyhogy hagyjuk is). Tegyük fel, hogy az az ideális helyzet már előállt, hogy mindenki szereti a munkáját, hivatását. Ebben az esetben egészen evidens, hogy a villanyszerelő fia villanyszerelő akar majd lenni, mert az apja is kiteljesedik és boldog a szakmájában, hát kell e ennél több? A villanyszerelő felesége pedig mondjuk tanítónő, és így egészen evidens, hogy a lányuk is tanítónő lesz. Természetesen van egy harmadik gyerekük is, aki tökéletesen utópisztikus módon sem egyikőjük, sem másikójuk szakmáját nem választja, hanem valami egészen másra vágyik, tehát megvalósítja. Szóval, ez az életpálya-modell kicsiben. Mert ha azt látja a gyerek, a fiatal felnőtt, hogy az anyja/apja jól érzi magát abban, amit csinál, megél belőle, és nem "döglik bele" a megélhetési dolgaiba, akkor hogy a fenébe ne akarná ugyanazt magának? Természetesen előfordulhat, hogy a villanyszerelő fiú mégis továbbtanul, és mondjuk villamosmérnök lesz belőle, de ez már inkább becsvágy kérdése.
Na de most kell ezt nekünk megoldani, nem várhatunk arra, hogy majd felnő egy újabb generáció, akik ezt magukénak tudják vallani. A mi szüleink a Ratkó-gyerekek, akik ráadásul felnőttek a jóléti szocializmusban, így aztán duplán nehéz helyzetben lehetnek a felvilágosult gyerekeikkel, akik még elvégeztek egy(két) egyetemet, és néha fogalmuk sincs miről beszélnek. Ők abban nőttek fel, hogy ha dolgoznak, akkor "építik a szocializmust". Aztán szembesültek vele, hogy ez messze nem így van, és nyögik azóta is. Így aztán mi, akik közben megszülettünk, és felnőttünk, azt láttuk magunk előtt életpálya modellnek, hogy na, így nem szabad, ahogy ők. Így történhetett meg az, hogy nem lettünk szakmunkások, nem lettünk szakemberek, hanem tanultunk, amíg csak bírtunk, mert azt gondoltuk, akkor jutunk valamire, ha van mögöttünk egy nagy rakás lexikális tudás.
Aztán ez is megbukott. Mert most, hogy már nekünk is gyerekeink vannak, azon kapjuk magunkat, hogy a lexikális tudásunk semmit nem ér, mert ott találtuk magunkat a mókuskerékben, ahonnan nem lehet kiszállni, és "építjük a demokráciát", meg nyögjük, mióta csak felnőttünk.
De akkor térjünk a lényegre.. szóval, életpálya-modell. Mi lenne, ha úgy csinálnánk, hogy minden létező szakmában bevezetnénk ezt a fogalmat, és mondjuk az, aki már ledolgozott 35 évet lenne a "mentora" annak, aki épp pályakezdő. Teszem azt, a 35 év munkaviszony után elmenne nyugdíjba, és mellette négy órában mentorálná a pályakezdőt. Menne ez öt évig, és akkor lehetne teljes jogú nyugdíjas, a pályakezdő pedig öt év alatt olyan szakember lenne, hogy nem kéne aggódnia senkinek semmi miatt. Nyilván anyagilag ez igen komoly forrást igényelne, de a bevételi oldal sem lenne elhanyagolható, arról nem is beszélve, hogy micsoda foglalkoztatási pozitivitást generálna.
De simán el tudom képzelni, hogy pl. az az óvónő, aki gyereket még nem is látott, csak tanult róla a "Gyermeklélektan" (és hasonló) tankönyvekből, mennyire el lehet anyátlanodva, ha hirtelen bedobják a mélyvízbe, mondjuk 25 hároméves gyerek közé. Milyen jól jön ilyenkor egy nagyi-korú mentor, aki segít. És annak az óvónőnek is, aki már a ki tudja hanyadik generáció gyereket neveli fel az oviban, szintén jól jönne a fiatal kolléganő, aki esetleg jobban érti a mostani gyerekeket, mint ő, és talán korban is közelebb áll a szülőkhöz.
De mindez jól jönne a bevásárlóközpontokban, szupermarketekben is. Mert amíg pl. réges régen megtanulták a kereskedelmi sulikban a fejszámolást, addig most már ez nem követelmény. De a régi eladók rendelkeznek csak azzal az empátiával, hogy tudják a visszatérő vásárlók nevét (meg a gyerekekeiét... és a többi), a fiatalok zöme ezt nem tudja, mert nincs aki megtanítsa, megmutassa neki.
A saját életünket elképzelve mondjuk nem tudom, miféle életpálya-modellt mutatunk a fiainknak. Egyikünk sem dolgozik a szakmájában.És egyikünk sem választotta a szülei szakmáját. Szóval, nálunk máris bukott a dolog...... de még lehet egy tök jó mentoruk... :)
Mit gondoltok erről?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése