Ovis szülői

Nagycsoportosként az első. Legalábbis Roland nagycsoportos ovis életében. És elvileg már csak egy van. Amit elég furán élek meg. Ebben a helyzetben kicsit örülök, hogy már csak egy évig ovis, amúgy meg, ha lehetne, akkor még mindig simán "megbuktatnám", hogy még jó sokáig lehessen gyerek. És az egyetlen gyerekem, aki az első pillanattól kezdve a legjobb helyen volt itt. Ennek megfelelően is érzi ő magát. Még soha nem fordult elő ovis pályafutása során, hogy azért nyafogjon, hogy ő nem akar menni. Szeret ott lenni. Szereti, hogy már reggel "munkáznak" valamit (csak ő hívja így), meg hogy a Lackó annyira jó barátja. Meg már szerelme is van. Vagyis ő nem szerelmes (épp), csak belé szerelmes az Erzsi. És ezt onnan tudja, hogy mindig szépen mosolyog rá az Erzsi. :)
A mostani szülői értekezlet olyan rendhagyó-féle volt. Vagy annyira nem is. Mert itt mindig ilyen kötetlen. Persze, írunk jelenléti ívet, de már eleve az, hogy az óvó nénik nem távolságtartóan leülnek az asztalukhoz, és mintegy "leereszkedve" közlik velünk a tényeket, elvárásokat, stb-ket, hanem ők is leülnek a kis székekre, és úgy beszélgetünk, mintha csak úgy összejöttünk volna trécselni egyet. Közben meg elhangzik minden fontos tudnivaló, időpontok (és még jó, hogy épp erről írok, mert holnap fényképezés az oviban, és inget kell vasalnom). Az első kicsit megakasztó (hangulatrekesztő) téma az, amikor az óvó néni kicsit sem bántón, vagy bíráló hangsúllyal elmondja, mennyire rosszul esett neki, hogy többen is őt(őket) hibáztatták, amiért a gyerekük nem fért be az úszós gyerekek közé. 19-en mehetnek, mert 19 fős a busz. Gyalog nem lehet őket vinni, és a buszos utaztatásnak is megvan a maga szabályozottsága. Nem csak úgy betódulnak a gyerekek, hanem rendesen leülnek, becsatolják a biztonsági övet, és utána indulnak (és ezt nem csak mondják, tényleg így van, mert láttam). Minden félreértést elkerülendő kikerült szeptember első napjaiban, hogy ki igényli. Aki aláírta, azok közül az első 19 mehet, a többi nem. No, hát persze, hogy akik huszonharmadiknak iratkoztak fel, vagy egyáltalán elfelejtette aláírni is, azok kiakadtak, mikor megtudták, hogy akkor a gyerkőc marad az oviban. De megoldották. Aki az úszást tanítja nekik, elvállalta őket, utaztatást a szülőknek kell megoldani. De van, aki azóta is úgy néz az óvó nénikre, mint a "véres rongyra". Pedig a jogszabályokat nem ők találják ki (azt általában olyanok, akik még sosem láttak gyereket működés közben), de be kell hogy tartsák.
De amit ebből ki akartam hozni.. azt mindig csodáltam Roli óvó nénijében, hogy képes arra, hogy elmondja azt, ami nem jó, és meg is értse az, akire vonatkozik, de úgy, hogy közben nem mond ki nevet, nem nézi célzottan az illetőt, és hangot ad annak is, mint ma is, amikor igazságtalannak érzi a "bánásmódot".
A végén meglepett azzal, hogy elmondta a szülőknek, hogy más lett az óvoda vezető személye, és azt is elmondta, hogy én is lemondtam. Mindezt úgy tolmácsolta, hogy hozzátette, azt gondolja, tökéletesen érthető a döntésem. Ezek után azt is megértéssel nyugtázták, hogy a csoportban sem kívántam már feliratkozni az szm tagok listájára. Mondtam, a csoport továbbra is számíthat rám mindenben, akármiben, mint eddig is, ebben semmi nem változik. De azt hiszem, korrektebb ez így. Ráadásul, bevallom, kicsit fájna asszisztálni is valamihez, amit én szívvel-lélekkel csináltam, valaki meg majd azért csinálja, mert azt mondják neki, akarja csinálni.
Azért Roli apukáját is agyon dicsérték nagy nyilvánosság előtt, amiért szerzett nekik egy csomó feladatlapot. Igaz, hogy Roli mindig előre elolvassa a feladatot mindenkinek, mert ilyen kis "locsifecsi", na de nagyobb bajunk se legyen ennél. :)
Háromnegyed hatkor hazajöttem. Előtte még szóltam azért az óvó néninek, hogy a lánya iskolatáskáját ott ne felejtse. A lánya ugyanis addig nálunk volt. :) Kutyáztak, játszottak. Balázs meg örülhetett, hogy van egy lánya is. (amúgy tényleg nagyon bírja őt) A másik "lányunk" is jelentkezett ma pótapukájánál.... és igazán komolyan öregít bennünket az ilyen kérésekkel... mert a barátja számítógépét kéne újratelepíteni. Azért na.. nemrég még pelenkáztuk, most meg már barátja van.
És ami a héten történt, és még nem írtam róla: két kedves meglepetésben is volt részem már (és még csak kedd van..), a sógoromról kiderült, hogy a Bechterew-kór mellett van még egy Chron-betegsége is, ezzel kapcsolatosan ápoltam két lelket, és közben megállapítottam egy sor dolgot, amit már rég tudok, csak mindig elfelejtek. És Eriknek is szerelmet vallottak. És ennek kapcsán kiderült, hogy "neki másért dobog a szíve". Ez nem véletlenül van idézőjelben.. tényleg így mondta. Mi jöhet még erre a hétre? Nem ígérkezik unalmasnak. :)