Hát én. Legalábbis én tudtam magamról, hogy vagyok ekkora hülye, mert időről időre felütötte már a fejét nálam a kór. Ó, nem, semmi igazi, kézzelfogható, gyógyítható. Nincs is meghatározott szezonja, vagy épp bármi, amiről tudnám, hogy előjön. Ja, hogy most már áruljam el miről van szó?
Nos, ismét meglátogatott a zöldszemű szörny. Több éve is már annak, hogy utoljára összetalálkoztunk, akkor elég jól sikerült a látogatása, mert igen rövid idő alatt igen sokat sikerült fogynom, cserébe azért, mert az állandó gyomorgörcsöm miatt képtelen voltam enni. Na, most már sikerült az ehhez közeli állapotba jutnom. Mondjuk az a különbség, hogy most tudom a kiváltó okot, vagy legalábbis azt, hogy "ki tette a bogarat a fülembe". Igaz a mondás, hogy ha sokat mondogatják, akkor még a végén elhiszed.. Pedig első pár(tucat) alkalommal leráztam magamról azonnal. Aztán kezdett szurkálni, de mivel mindig megbeszéltük itthon, így a szurkálódás szintjén megrekedt a szörny, és nem bírt növekedni. Na de mivel nem lenne igazi szörny, ha nem tudna nagyon nagyra nőni, és nagyon komolyan rombolni, hát gőzerővel állt munkába. És én, a tökéletesen hülye, és tökéletesen gyarló, balga, önbizalomhiányos nő simán hagytam magam leteríteni.
Balázs tud róla, és még csak egyszer röhögött ki. De olyan őszintén, hogy akkor, abban a pillanatban a szörny egyetlen csapással leterült. Na de nem sikerült kinyírni, mert valahogy osztódik, vagy mi, mert időről időre előtérbe helyezi magát. A legváratlanabb pillanatokban szembesülök azzal, hogy akár el is veszíthetem őt, egyetlen pillanat elég ehhez, és ez a hülye dög még belül röhög is, amikor emiatt összeugrik a gyomrom, és könnybe lábad a szemem.
Joggal merül fel a kérdés, hogy de tett valamit, amitől így viselkedem, vagy ezt érzem? Hát nem. Józan pillanataimban tudom, és látom, hogy minden ugyanolyan. A nemjózanokban pedig minden gyanús. Saját magamat is gyűlölöm az egész miatt, amikor szándékosan provokálom kérdésekkel, vagy keresem a gyanús elszólásokat, pillantásokat. Amúgy nincsenek.
És teljesen hiteles tőle az is, amikor azt mondja, hogy ő Isten előtt esküdött meg nekem, hogy "holtomiglan, holtáiglan, mindenféle bajában..." és ezt nagyon komolyan is gondolja. És elvenne feleségül. Még kétszer is. :)
Úgy szeretném legyőzni ezt az egészet, de nem megy. Úgy szeretnék holnap reggel azzal az érzéssel ébredni, hogy nem zavar egyetlen nő sem körülötte.
Össze vagyok zavarodva, szégyellem is magam kicsit emiatt, mert micsoda dolog nem megbízni benne, amikor semmi okom erre. Ugyanakkor azt érzem, hogy nem benne nem bízom... hanem abban a két nőben, akikkel kapcsolatosan ez a rossz érzés előjön.
"Jó lenne elrohanni, elfutni, elszaladni..." Mondjuk még azelőtt mielőtt én hajtom más felé a saját hülyeségemmel.
Okos ötleteket elfogadnék... meg kevésbé okosakat is. És ez az a post, amihez még az a komment is jól esne, hogy "de hülye vagy, Dius!"
Dehülye vagy Dius! :)
VálaszTörlésVeled vagyok, én is hajlamos vagyok rohamokra! És ezen ment át egy barátnőm is nem olyan régen, pszichológushoz járt már vele, meg minden. Ő azt a fonalat fogta meg vele, hogy fogadja el, hogy őt lehet szeretni is, és gyerekkorára vezette vissza. És hogy akkor jön elő, mikor túl sok a teher, és kevés a visszajelzés arról, hogy van értelme annak, hogy ő létezik, hogy jó, stb. Aztán végül ezek a beszélgetések nem igazán segítettek, csak hullámokban.
Aztán egy másik doki vette át, és a másik oldalról közelíte meg a dolgot, és ilyen házi feladatokat adott, hogy pl. minden napra határozza el reggel, hogy aznap mivel mutatja majd ki a szeretetét a férje felé, meg miről fog vele beszélgetni, és ez (meg feltételezem együtt minden) segített.
Én egyébként szinte biztos vagyok, hogy azzal van összefüggésben, az szabadította el a szörnyet, amiről írtál is meg nem is, mert szerintem tudom, hogy mi volt az esemény :)
A félelemben az a rossz, hogy táplálja saját magát. Meg kéne tanulni végre elfogadni és szeretni saját magadat, na meg elhinni, hogy más is szerethet feltétel nélkül :)
VálaszTörlésHa még nem láttad a Szerelempróba (Fireproof) c. filmet, akkor nézd meg, ha láttad, nézd meg megint. Ill. nézzétek, párosan jó nézni :)
<3
Tőlem is "megkapod": De hülye vagy Dius! :)Szentbeszédbe a témával kapcsolatban nem kezdenék, sajátos és egyértelmű viszonyom van ehhez a problémához:
VálaszTörlés1. A féltékenység egy mérhetetlenül primitív érzés, főként ha általa gerjesztett primitív viselkedéssel (jelenetrendezés, kémkedés stb.) párosul. Elég csak a híradó "szerelemféltésből" ölt, balhézott híreire gondolni... Ezeket érzelmileg primitív emberek követik el általában, ne alacsonyodjunk le ilyen szintre!!! Egy bizonyos mértéken felüli féltékenység szerintem igenis csak bunkó emberekre jellemző. Tartsuk már többre magunkat tőlük és azoktól, akik csinálják a semmi alapja vihart a biliben!
2. Ha az 1-es pontot követjük, akkor sosem lesznek feleslegesen álmatlan éjszakáink, gyötrő gondolataink egyébiránt maximálisan hű társunk kapcsán, aki bár eleinte röhög a kételyeinken, de egy idő után elkezd neki rosszul esni a gyanúsítás. Gondoljunk bele, nekünk hízelegne-e, ha bárkivel a levet összeszűrő némbernek tartana férjecskénk? Tiszteljük társunkat, ne feltételezzünk róla olyat, amit mi sem tennénk meg!
3. Mondjuk valahol mégis beüt a krach, akkor:
a. ha megnyerte, had vigye az új nő
b. anyósom nagynénjének örökbecsű mondása szerint, melyet a férje kurvájához intézett: "lehet, hogy maga a szeretője, de a felesége akkor is én vagyok".
Dius, ereszd el ezt a féltékenységes kínzó hülyeséget egy életre, mert csak magadnak teszel rosszat! És most kicsit mocsok leszek, de gondolj bele: háromgyerekes apukaként a férjed nem egy vonzó perspektíva egy 90 feletti IQ-jú nő számára!
Kikocs, lehet az utolsó mondatodban valami, erre még nem gondoltam így, ebben a formában. Köszi, hogy megosztottad velem a barátnőd történetét. :)
VálaszTörlésNeked és Erikának is igaza van abban, hogy meg kéne tanulni végre saját magamat szeretni.
Erika, a filmet megnézem mindenképp.. :) <3
Beus, most nem értünk egyet. Nem gondolom primitívnek az érzést, és nem csak azért nem, mert épp én élem át, hanem egyszerűen csak azért, mert egy primitív lény nem is tud érezni, legfőképp nem tud félni, és félteni. A primitív lények ösztönből élnek, ösztönből cselekszenek, és leginkább a saját ösztönös jólétük érdekli őket. Ebbe nekem a legkevésbé sem fér bele a féltékenység.
Az, hogy tisztelem, és az, hogy bízom benne, ettől az egésztől független.
És nem, az sem ilyen egyszerű, hogy ha megnyerte hadd vigye. Most komolyan egy szinte kézlegyintéssel le tudnál mondani arról az emberről, akivel éveket, évtizedeket éltél le? Ugye hogy nem?
Az általad kicsit gonosznak titulált megjegyzésedhez pedig: úgy, ahogy rólam sem mondják meg, úgy róla sem, hogy három gyerekes apuka. Nincs a homlokunkra írva. :)
Az tény, hogy magamnak ártok ezzel a legtöbbet, és igyekszem felülemelkedni mihamarabb az egészen mindannyiunk érdekében. Értem, és felfogtam, mekkora károkat okozhatok ezzel magamnak és a családomnak.
Hát, nem tudom Dius... A primitívet "közönséges" értelemben értettem. Nekem nem fér bele az érzelmileg intelligens emberről alkotott képembe a mardosó féltékenység.
VálaszTörlésHa pedig ne adj Isten menni akar egy másik nő miatt a pasi (függetlenül attól, hogy három hónapja vagy 23 éve tart a kapcsolat), akkor mégis mit kéne tenni? Persze, majdhogynem egy világ omlana össze bennem, de annyira azért csak nem lehet félreismerni valakit évtizedeken át, hogy meglepetésként érjen egy ilyen döntése. Én bizony nem marcangolnám önmagam, kvázi "legyintenék", mert számomra bizony egy primitív ösztönlény, aki megcsalásra vetemedik. És hogy nem alacsonyodnék le oda, hogy egy ilyen embernek könyörögjek vagy ilyesmi...
Na de ezek csak fikciók, ilyesmiről szó sincs -és nem is lesz- sem a Ti, sem a mi esetünkben!!!
Te pedig örülj és légy büszke, hogy három gyerkőc után sincs Rád írva, hogy nagycsaládos vagy! Hallod, aki tangabugyit hordhat :)!
Azért megnézném azokat a nőket, akikre féltékeny vagy!
Az érzelmileg intelligens ember szerintem pont az, aki az összes létező érzelmét tudja kezelni, értelmezni.. és komoly érzelem a féltékenység. Más kérdés, hogy nem pozitív értelemben.
VálaszTörlésVégigéltem, ahogy a szüleim 17 év együttlét, 15 év házasság után meglepetésszerűen elváltak. És igen, anyám komolyan meglepődött a dolgon.. mert látszólag mindig, minden ugyanolyan volt. Aztán kiderült, hogy mégsem..
Félreértés ne essék, büszke vagyok én arra, hogy volt már, aki nem tényleg nem hitte el, hogy az a három fiú ott velem valóban az én gyerekem, és valóban nem kell "szégyenkeznem" a kinézetem miatt. :)
Én most Dius mellé állok, a féltékenység nem azért van, mert az ember örül neki, hogy hú, dejó, féltékeny vagyok, hanem az jön, és titkolhatom, meg csinálhatok úgy, hogy nincs, de van, akkor is, ha megpróbálok úrrá lenni magamon, és nem beszélni róla, és nem pokollá tenni a másik és a családom életét. A reakció, hogy mennyit mutatok meg, az az én döntésem, ez függ az intelligenciától, maga az, hogy féltékeny vagyok-e, nem döntés kérdése, hogy igent vagy nemet mondok rá. Nyilván próbálom magam meggyőzni, hogy hülye vagyok, és sokszor segít is, de néha nem.
VálaszTörlésHiába van valakinek 5 diplomája, ha jön az érzés, maximum elfojtani tudja, de nem legyőzni. És nem is biztos, hogy az a megoldás, hogy hadd menjen, mert lehet, hogy annak a másiknak csak éppen arra van szüksége, hogy lássa a másiktól azt, hogy még fontos neki. És ezek nem tudatos dolgok. Ha én valakinek megfogadtam, hogy holtomiglan, holtáiglan, biztos, hogy nem engedném el egykönnyen, holott intelligensnek tartom magam, érzelmileg is. Az egy másik kérdés, hogy nem jelenetet rendeznék, hanem máshogy próbálkoznék. :)
A fireproof című filmet én nem tudtam megnézni, felidegesített 15 perc alatt a folyamatos hülyeségeken veszekedés, de mástól is hallottam, hogy a mondanivalója nagyon jó.
Ha nem indiszkrét a kérdés Dius: a szüleid egy harmadik miatt váltak el?
VálaszTörlésBizonyára rengeteget számítanak a gyermekkori minták, ezért sem érzem egyáltalán fenyegető veszélynek, hogy a férjem megcsalna. Mikor 5 éve az évfolyamtársaival elment 3 napra kirándulni (15 lány, 2 fiú, mindenki a párja nélkül) csak lestem, hogy a kolléganőim meresztették a szemüket, hogy "hogy-hogy elengedem"?
Soha, egyetlen pillanatig egyikünk sem érzett féltékenységet (na jó régebben néha én egy ici-picit :)), úgyhogy én inkább ki is szállok ennek a témának a boncolgatásából, mert számomra tényleg ismeretlenek ezek az érzések, kételyek, amiket írtok.
Ezért is gondolom úgy, hogy azt a férjet/apát, aki a családja, felesége, gyermekei helyett a "farka után megy" (már bocsánat), azt nemhogy marasztalnám, hanem...
Szerintem a féltékenység a szeretet, a szerelem, a másikhoz való ragaszkodás velejárója. Persze itt nem a beteges féltékenységre gondolok. Mert szerintem van egy normális határa a féltékenységnek, ami még hízelgő is lehet a másik félnek.
VálaszTörlésNem tudom, mi váltotta ki belőled most ezt az érzést, de ne hagyd, hogy eluralkodjon a gondolataidon, mert az valóban káros lehet. Inkább próbáljatok meg kettesben időt tölteni, esetleg kimozdulni otthonról gyerekek nélkül, akár csak egy fél órás sétára is a városban, amikor tudtok kicsit egymásra figyelni. Szerintem mindenfajta párkapcsolati problémára, vagy vélt problémára gyógyszer az együtt töltött idő. Hogy egy kézszorításból is tudd-érezd, hogy semmi nem változott, minden éppen ugyanolyan kerek, mint 18 évvel ezelőtt. Fontos, hogy hagyd magad meggyőzni!!!!
És elsősorban magadban próbálj rendet rakni, ne keresd magadban a hibákat, légy magaddal elégedett, hiszen mi okod lenne az elégedetlenségedre???? Na ugye!!!! Semmi!!!
puszi
Kikocs, köszönöm. A mellémállás is végtelenül jól esik, de az még ennél is sokkal jobban, hogy ennyire szívből fogalmaztad meg ezt az egészet. :)
VálaszTörlésBeus, nem indiszkrét, igen, egy harmadik miatt váltak el. És még a férjem szülei is így jártak. De nem tekintjük ezt követendő példának. :)
Kívánom, hogy ezek az érzések, kételyek mindig maradjanak ismeretlenek számodra.
Bea, jól érzed, hogy magamban kell rendet rakni. Elsősorban söprögetni, és megtanulni,hogy ami az egyik fülemen be, az a másikon ki.
A zöldszeműt pedig útnak indítom a Holdra, ahogy egy nagyon kedves sms-ben kommentelő javasolta.. :) Szurkoljatok, hogy hamar odaérjen.
Javaslom inkább a Marsot, az távolabb van! Tudtad, hogy 6 évig tartana az oda-vissza út? De ne retúr-jeggyel indítsd el :)!
VálaszTörlésÉn nem gondolom közönségesnek az érzést (max. a reakció lehet az), nagyon is emberi. Ilyenkor legtöbb esetben az ember saját magában nem bízik (nem érzi magát elég "jónak"), nem pedig arról van szó, hogy nem tiszteli a társát. Szerintem az sem jó, ha túl biztosak vagyunk a dolgunkban, mert az ember hajlamos "ellustulni", és elfelejteni, hogy egy kapcsolatot ápolni kell (egy kedves szóval, apró ajándékkal, közös sétával, jó beszélgetéssel... stb.).
VálaszTörlésÉs segíteni csak Balázs tud ezen, attól függetlenül, hogy "minden úgy van, mint régen". Pl. kicsit többet mesél arról mi történt míg külön voltatok (ez nem beszámoló, csakis arra szolgál, hogy megnyugodj!!), és közlöd azzal, aki a zöld szörnyet növesztette, hogy neked is van pasid mert ti négyesben szeretitek :))) Egyetértek Beával, hogy az együtt töltött (minőségi) idő csodákra képes.
Azért megnézném, hogyan zajlik az, amikor tizenx vagy huszonx év után valaki csak úgy hagyja a párját elmenni. Lehet gondolkozni azon, hogy mit tenne valaki ilyen helyzetben, de igazából csak akkor lehet tudni, ha valaki tényleg oda jut, és cselekedni kell, mert az álomvilág összeomlott.
Kikocs, a lényeg pont a 15 perc hülyeségeken veszekedés után jön :) Engem is idegesített, de aki nem volt olyan szituációban, nem is tudja, hogy ez tényleg létezik, és hogy el tud távolodni két ember.
Erika, annyira szeretem, amikor ilyen nemes egyszerűséggel leírod azt, amin én képes vagyok egy fél napig elgörcsölni. És ha nem tudnám, hogy mi minden van mögötted, ráadásul még fiatalabb is vagy nálam, simán azt hinném, valami nagyon tapasztalt "vén csataló" vagy. :) De így még jobb, hogy ismerlek, és hallom a hangsúlyodat. :)
VálaszTörlésEzt a négyes-dolgot bevetem. :D Az lesz ám csak a pletyka. :D