2021. dec. 25.

Karácsony első napja van..

 Még tegnap este azt gondoltam, hogy én aztán ebben az ágyban nem fogok tudni aludni, mert puha a matrac, és ráadásul kispárna sincs, de aztán meglepően jót aludtam végül. Igaz, volt még mit kipihennem, azért ez biztosan segített. 

Gyönyörűen sütött a nap, és még hideg sem volt. Én nem bántam ezt egy kicsit sem, és alig vártam, hogy egy kávé után sétálni menjünk. A Balaton most is gyönyörű. Egészen más, mint nyáron, de mégis valahogy ugyanolyan. Vagy nem is tudom..de az biztos, hogy nem tudom megunni a látványt, és azt a semmihez sem fogható érzést, ami ott a parton utolér.



 

A séta után kocsiba ültünk, és az eredeti terv az volt, hogy körbejárjuk a Balaton partot, útközben megállunk valahol enni. A déli parton azonban sehol egy teremtett lélek sem volt, és ellenben a füredi vendéglatósokkal, ott minden zárva volt. Ami egyébként érthető, hiszen gondolom vendég sem nagyon lett volna, alig láttunk embert valahol. Emiatt aztán módosult a terv, és csak Bogláron álltunk meg, előtte Lellén az omv kútnàl vettünk egy-egy szendvicset. A strandon ebédeltünk, ami akármilyen szegényesen hangzik is így, karácsony első napján, mégis élményszámba ment. 



Itthon rendeltünk magunknak rendes ebédet is, ami finom is volt, és elég gyorsan meg is érkezett. 

Még az esti fényeket is megnéztük a Tagore sétányon, ittunk egy forralt bort, megnéztük a korcsolyázókat, gyönyörködtünk az esti Balaton látványában is. 










3 megjegyzés: