Arthur 🖤

 Miközben ma a világon a legtöbb gyerek csillogó szemekkel ébredt ma reggel, izgatottan várva, hogy mit hozott a Mikulás a csizmákba, mi egy félig átvirrasztott éjszaka után összeszorult gyomorral ébredtünk. 

Tegnap hoztunk egy nehéz, fájdalmas döntést Artival kapcsolatban, aki a szívgyógyszer és a vízhajtó ellenére az elmúlt egy-két hétben megint nem volt már jól. Láttam, ahogy napról napra sorvad el, ahogy fogy az ereje, és tudtam, innen már nincs neki visszaút. Nem volt könnyű, de megbeszéltük, hogy ma felhívom az állatorvost, és elbúcsúzunk tőle. Már tegnap megsirattuk, én még beadtam neki a gyógyszereket fecskendővel, de már közben is folytak a könnyeim. Este még megsimogattam, nézett a hatalmas szemeivel, akkor sem tudtam könnyek nélkül otthagyni. Már nem evett, nem jött ki a helyéről. Freddie nem mozdult mellőle, csak épp addig, amíg muszáj volt. Mint egy igazi jó testvér, mindig úgy helyezkedett, hogy Artinak jusson a melegebb hely. 

Annyi emlék jutott eszembe, az eltelt évek alatt igazi családtag lett belőle, pedig nem indult zökkenőmentesen nálunk az élete. Emlékszem az első itt töltött estéjén Roli még félt tőle. Emlékszem hogy szerette a fagyit és a dinnyét. Emlékszem, hogy milyen gyanakvóan fogadta Feddiet, és egy élmény volt látni, hogy micsoda szoros kötelék alakult ki közöttük nagyon rövid idő alatt. 

Ma reggel még kiengedtem őket pisilni, mielőtt dolgozni indultam. Balázs már kiállt a garázsból, Freddie rögtön kijött, Arti nem mozdult. Odaléptem, hogy megsimogassam, attól majd felébred. De nem..többet nem tudom úgy megsimogatni, hogy felnézzen egy horkantás kíséretében. Éjszaka elaludt örökre.🖤