2021. dec. 27.

Hétfő, de

 Mintha nem is az lenne. Olyan jó érzés volt ma úgy ébredni, hogy még mindig itt vagyunk, egy karnyújtásnyira a Balatontól, ahová bármikor van lehetőség lesétálni, gyönyörködni a végtelenségében, átvenni a nyugalmat,.amit áraszt 

Ma kirándultunk egyet Tihanyba is. Természetesen ott sem olyan most semmi, mint nyáron, nincs az a hömpölygő tömeg, amit olyankor megszoktunk, de így is megvan minden bája, amiért szeretjük. 

Ma is ittam forralt bort, amit nagyon szeretek, a gyomrom viszont erősen tiltakozik, mert ugyan nagyon finom volt ez a vörös áfonyás verzió is, de azóta is küszködök a gyomorfájással. Nem baj, ennyit megért. 

Holnap már hazamegyünk, de nem baj, mert csodás emlékeket viszünk innen is magunkkal. 






Nyáron sosem férek ide a Tagore sétányon, és régi nagy vàgyam volt egy ilyen fotó 






13 megjegyzés:

  1. Fú, de jó lehetett! Egy ilyen karácsonyra lehet majd emlékezni. :)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem ez csudaklassz hogy elutaztatok!

    Hidd el, ha egyszer-kétszer férjeddel is elutaznátok akár csak 2 napra, akkor az is szuper lenne. Színesebb lenne a mindennapi (házas)élet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan kedves tőled, hogy ebben is sikerült valami olyat megtalálnod, amit szerinted nem jól csinálunk. Köszi 😊

      Törlés
    2. Nem írtam hogy rosszul csináljátok. Csak te mindent támadásnak veszel. :p

      Szerintem minden házaspárnak javára válik ha kettesben vannak, ha élményeket szereznek.
      A naplód alapján nagyon klassz családod van, szerintem ezt sokan irigyelhetik(nem rosszindulatúan)tőled.
      Mégis olyan fásult, szomorú vagy sokszor. 😔

      Törlés
  3. A fásultság, esetleges szomorúság nem a családi, és még kevésbé a hazaséletünk miatt van. A munkám fárasztó, megterhelő, rengeteg számonkéréssel, ami időnként komoly nyomot hagy bennem.
    A kettesben töltött időre egyelőre ilyen formában sokkal kevésbé van igényünk, mint ezekre a napokra, amiket még így együtt tudunk tölteni. Várhatóan sok időnk lesz kettesben is, azt majd akkor fogjuk kihasználni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár a mi gyerekeink még kisebbek, és sok év kell még, hogy ketten maradjunk, mégis, ahányszor kettesben voltunk bárhol, ( nem volt annyira sokszor),mindig bennünk volt, hogy ez meg az hogy tetszene valamelyiknek. Tudom, hogy nem feltétlenül ez a legjobb beidegződés, de olyan érzés, mintha kirekesztenénk őket vmilyen klassz dologból.
      Számomra csodaklassz, hogy még mindig "rávehetők" a fiaitok, az együttnyaralásra. Az együtt töltött időnél nincs szuperebb ennél szerintem :-)

      Törlés
    2. Szerintem mind a kettőre szükség van. :-) Gyerekkel és gyerek nélkül is programozni.
      De megértettem, hogy Diuséknál nem ez a probléma :-/

      Törlés
  4. Én olyan jót nevettem Dius az "Olyan kedves tőled..." kezdetű kommenteden. Györgyi, már kérdezni akartam, hogy te kötekedni jársz ide?! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Gyöngyi, ha nem haragszol ;)
      Kérdésedre a válasz: nem

      Törlés
    3. Igen, ne haragudj, a vacsoraasztal lepakolása közben jutott eszembe, hogy valószínűleg elírtam a neved (sokat leveleztem az elmúlt időben egy Györgyivel) és tényleg. A másodikat örömmel hallom!

      Törlés