Meccsnap

 Az idei utolsó. És ezt most nem is nagyon bánjuk, mert valahogy ebben az őszi szezonban úgy alakult, hogy kevés olyan meccsen voltunk, ahol igazán jól éreztük magunkat, és a felhőtlen kikapcsolódásról szólt volna. Persze, ettől még meg sem fordul a fejünkben, hogy ne menjünk. 

Ma úgy mentünk, hogy előtte még megebédeltünk a Burger Kingben Budaörsön. Egyfajta nosztalgia volt ez, mert amikor hét elején kitaláltam, hogy ez így lesz, azzal a szöveggel tálaltam, hogy ez lesz az adventi naptárban. Régebben volt ilyen tényleg, hogy egy-egy hétvégi napon ez volt az ajándék. 

Nem egészen úgy zajlott ez az ebéd, mint amire készültünk. Már majdnem mindenki megette amit rendelt, épp csak pár falat volt hátra, amikor Patrik egyszercsak elég furán ránk nézett, és magyarázott valamit a vérnyomásáról, majd látva az értetlen arcunkat sokkal prózaibb módon annyit mondott még, hogy el fog ájulni. Hát mire idő lett volna felfogni ezt és megijedni, már meg is történt. Balázs egy szempillantás alatt mellé ült, és megtámasztotta, én megfogtam a fejét a jéghideg kezemmel, hátha, de addigra már látszott, ahogy a szemei olyan furán állnak, és fehér lett, mint a fal. Pár pillanat volt az egész, körülöttünk senki észre sem vett semmit. Előtte orrot fújt, és pattant egyet a füle (már tegnap is mondta, hogy bedugult a náthától), ez okozhatta. 

Balázs mondta ahogy jobban lett, hogy akkor menjünk haza, de Patrik nem akarta, hogy mindenki otthon maradjon miatta. Először még azt is felvetette, hogy jön velünk a meccsre, de aztán megegyeztünk, hogy őt hazavisszük, és mi meg elmegyünk. Megígértettem vele, hogy a telefonja mindenhol ott lesz, és bármit érez, hívja anyukámat. (Aki egyébként is ránézett többször) 

Így messze nem volt olyan a mai meccsnap, mint ahogy terveztük, aggódtunk is (Anya, 22 éves vagyok..), fáztunk is. 

Szerencsére Patrik is teljesen jól van azóta, meg a meccset is sikerült nagy nehezen egy nullra megnyerni.