Az a furcsa helyzet állt elő, hogy már belül is érzem azt minden porcikámban azt érzem, hogy csendre és nyugalomra vágyom, a munkahelyen valahogy minden főnököm rá tudott még tenni legalább két lapáttal a hülyeségekre, és a legváratlanabb pillanatokban állnak elő mindenféle furcsasággal, ami természetesen azonnal kell. Náluk nyoma sincs a karácsonyi hangulatnak, néha el is gondolkodom rajta, hogy vajon vannak e érzéseik egyáltalán.
Szerencsére abban a pillanatban, ahogy kiérünk, és leveszem a maszkomat, el is tudom ezeket a furcsa érzéseket felejteni, és teljes intenzitással koncentrálok arra, ami fontos. Ma például fontos volt, hogy elmenjünk a gyógyszertárba, volt pár fájdalomcsillapító a felhőben, amiből kifogytunk. Aztán fontos volt, hogy nekiálljak a linzereknek is, holnapra a zserbó és a bejgli van betervezve. Eredetileg ugye csak a zserbót gondoltam, de Erik olyan őszintén csalódott volt a másik kettő feltételezett hiánya miatt, ami nekem fájt. Igazából ma este, amikor a linzereket szaggattam, akkor gondoltam rá, hogy ez ilyenkor mennyire nem teher, amikor tudom, hogy vágynak rá, várják, és csak az a jó, amit én sütök. Remélem még nagyon sokáig megtehetem ezt nekik.
Nálunk is hasonlóan zajlik. Máté kérésére sütök bejglit. A többiekére mézes krémest. Így az idén anyukám süti a linzert és a hókiflit.
VálaszTörlésaz aprósütemények meg már szinte elfogytak, lehet, hogy még egy adag mézeskalács is kisül még.
Nekem a Nagymamám zserbója az etalon. Sajnos már nem él, és bármilyen jóra is sikerül az enyém, sosem olyan, mint az övé volt.
Szóval süssed csak a linzereket, amíg lehet, és van kinek :-)