2021. dec. 29.

Ahol abbahagytuk

 Azt nem is tudom miért volt egyáltalán bármilyen kóbor gondolatként is olyan a fejemben, hogy bármilyen hatással lesz a karácsony a munkahelyi dolgokra. Illúzió volt csupán, hogy esetleg egy kevés érzés is jut majd így két ünnep között. Tényleg nem tudom elmagyarázni még magamnak sem, hogy mit gondoltam, amikor nem egy-két éve dolgozom ott. Mindenesetre mégis sikerült egy kis csalódásként megélnem, hogy mintha mi sem történt volna, úgy folytattuk a mindennapokat. Még szerencse, hogy nekem most van miből táplálkozni, van honnan erőt meríteni, különben már egy nap munka után úgy jöttem volna haza, hogy romokban heverek. 

Egyébként szerintem újra jelen van az életemben a nyugtalan láb szindróma. Jó sok jele van, amiket próbálok nem tudomásul venni, de egyre kevésbé megy. Sokat nem lehet vele kezdeni, ezt tudom, de azért elkezdem szedni a magnéziumot, hátha segít. A leginkább zavaró, hogy esténként már nem tudok úgy ülni, hogy ne érezzem folyton az őrült kényszert, hogy a lábaimat muszáj mozgatnom. Emellett a legnagyobb bajom, hogy pont a magnézium az, amiből még nem sikerült olyat vennem, amitől ne lenne borzasztó undorom. Vettem már mindenféle gyártótól, kapszulát, tablettàt, rágható tablettát, pezsgőtablettàt, de mindegyiknek ilyen hatása van rám. 

2 megjegyzés:

  1. A lábrázásra a vasat is ki kellene próbálnod. Nem vagy egyébként vashiányos? Mert az a fáradékonyságot meg a rossz közérzetet is okozhatja.

    VálaszTörlés
  2. Nem, a vasam meglepő módon nagyon is jó (gyorsan le is kopogom), most már sok éve bőven a felső tartomány közelében van. 😊

    VálaszTörlés