Valamelyik nap olvastam valahol, hogy márciusig még nagyon nehéz időszak vár ránk. Nem a coviddal volt kapcsolatban ez az előrejelzés, hanem inkább azzal, hogy a világnak mekkora szüksége van a változásra. Nem megyek bele magasröptű értekezésbe a témáról, mert annyira nem értek hozzá, hogy írni is tudjak róla, de azért azt hiszem, mindannyian használtuk már azt a kifejezést, hogy "a világ megérett a pusztulásra". Nos, ez ebben a formában azért erős lenne, de abban is szerintem a többség egyetért, hogy ha a pusztulásra nem is, de változásra szükség van. Ez a mostani világunk kizsigerel, felőröl, űz és hajt. Pár év alatt mindannyian robotokká váltunk a magunk kis mikrovilágunkban. Ki így, ki úgy, de az tény, hogy egyre kevesebb az az ember, aki úgy éli a mindennapjait, hogy közben nem érzi azt folyamatosan, hogy valamiről lemarad, valamiből kimarad. Ez a világ nem tűri a gyengéket, nem tűri az érzelmeket, itt kőkeményen küzdeni kell minden egyes nap. Az egyszerű logikával is jól látszik, hogy ez a tempó nem fenntartható, mert nem erre lettünk teremtve. (Igaz, szerintem a Teremtő már réges rég a fejét veri a falba valahol miattunk)
Ma ilyen visszafelé is ugyanaz nap volt. (2021.12.02) A legutóbbi ilyen dátumra datáltak már valami vilagvégét, de ez most sem történt meg. Az azonban biztos, hogy mindenféle furcsa energiák keringenek mostanában, ma meg különösen erősen jelen voltak. Nem a legjobb napunk volt ma a munkában, nagyjából mindenki haragudott mindenkire, piszlicsáré kis hülyeségekből csináltunk hatalmas problémákat. Az ilyeneken még fél éve is mindenki csak vigyorgott volna, és legyint egyet, hogy na, már megint kitalált valaki valami baromságot, és mindenkinek jópofát kell hozzá vágni. Most már ez sem megy. Szomorú dolog ez.
Én még képes vagyok rá, hogy viszonylag gyorsan túl lêpjek a sérelmeimen. Nem éreztetem senkivel, ha bajom van vele, de kevésbé vagyok nyitott, mert sokszor használták ki a kedvességemet és a nyitottságomat.
Gyakorlom a hazaérkezést mostanában..azt a fajtát, amikor a munkát bent hagyom. Ebben jó szolgálatot tesz, hogy újabban hazafelé elintézem a vásárlást, így megvan az idő arra, hogy az agyam a pörgésből átálljon az itthoni dolgokra. Ez nem feltétlenül kevésbé pörgős, de mindenképpen teljesen más. A munkàmban határozottnak, gyorsnak, keménynek kell lennem, azonnali döntéseket hozni egy csomó szempontot figyelembe véve. Itthon szükség van az érzelmes oldalamra, a gondoskodó énemre, a gyengéd és figyelmes felemre. Ha azt a másikat is hazahozom teljesen, akkor ez háttérbe szorul, és nincs türelmem végighallgatni a hülyeségnek tűnő híreket az iskolából, stb, mert akkor az agyam túl fáradt befogadni az ilyesmit. Sokáig tartott egyébként ezt így felismerni, és nem is a legkönnyebb kivitelezni, de jó úton haladok.
Talán én vagyok az egyetlen, de én komolyan sosem érzem azt, hogy lemaradok valamiről. Engem nem űz már semmi, még a határidős munka sem az az igazság, mert már megtettem, hogy pl. másnapra fejeztem be valamit, akkor küldtem el és nem is lett belőle semmi, szóval nem is volt annyira fontos, mint ahogy előadták. Én már ezzel is úgy vagyok, mindent megteszek, hogy minden amit kiadok a kezemből jó legyen, de ha nem úgy sikerül akkor az sem érdekel. Volt jó pár év, amikor maradjunk a munkánál nem tudtam aludni, mert olyanok jártak a fejemben, hogy vajon tényleg jól csináltam, meg vajon tényleg mindent megcsináltam? Ma már ha kilépek a kórház ajtaján és becsukom magam mögött az ajtót, akkor sosem nézek vissza és sosem gondolok a benti dolgokra, nem is érdekel. Sok gyakorlás, meg tudatos gondolkodás vezetett pl. ebben is idáig, de simán el lehet érni. Sok mindenben tudok már nemet mondani és nem hajszolom a dolgokat, de írtam is erről pár napja egy bejegyzést csak még nem raktam ki. Érdekes, hogy egy két blogban pont ilyenekről olvasok, valahogy annyira egyre gondolunk időnként akikkel kölcsönösen olvassuk egymást, meg is szoktam lepődni.
VálaszTörlésAz irodában hagyom a munkát, egy tök fontos felismerés. Amikor az irodában dolgozom, nekem a hazavezetés a zsilipelési idő, viszont online ügyfelezésnél nehéz, mert kijövök a szobából és zajlik az élet (erre az lett a megoldás, hogy kb. félórát hagyjanak békén), utána már újra elérhető vagyok itthon is.
VálaszTörlés