2021. jún. 28.

Hétfő

 ..és már csak kettőt alszunk itthon, aztán megyünk nyaralni. Ez a gondolat nagyjából minden mást felülír, nem tudják nagyon elvenni a kedvem semmivel sem. Mondjuk nem is történt olyan, ami miatt rosszkedvűnek kéne lennem. 

A tegnapi költözés jól sikerült, minden rendben ment, mindent jól csináltam, mert semmilyen folyamat nem akadt meg. Ez jó hír, azért ez már vizsgamunka volt 

Balázs és Patrik megkapták a második oltásokat, lekopogom, eddig semmi mellékhatás nincs senkinél. Pedig féltettem őket nagyon, ahogy az első leterítette őket, el sem tudtam képzelni, mire lehet számítani. De ez így rendben van eddig, remélem, hogy éjjel sem lesz semmi. 

Voltam ma fodrásznál is, kicsit jobban elhúzódott, mint amire számítottam, így csak egy bőröndöt pakoltam össze. Mondjuk még mosok is holnap reggelre egy adagot, azok között is bőven akad olyan, ami kelleni fog. Mef egyébként olyan rutinom van már ebben a pakolasban, hogy holnap masszázs után másfél óra alatt kész is lesz. Bár az most nehezíti kicsit a helyzetet, hogy Patrik szombaton Berlinbe megy, így neki úgy kell pakolni, hogy csak azt, ami addig itthon, és ott nem kell neki. De megoldjuk szerintem azért. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése