2021. jún. 14.

Erős kezdés

 Az ember azt gondolná, hogy most, hogy fellélegezhettünk egy kicsit a covid járvány okozta megpróbáltatások után, és még a nyár is végre ideért, minden könnyebb lesz. Főleg, hogy már egy hete maszk nélkül dolgozhatunk, ami ugyan roppant furcsa még mindig, de mégis könnyebbséget jelent. 

Na ehhez képest már ma úgy jöttem haza, hogy bár ne is kéne mennem már a héten. Egyik egyeztetés követi a másikat, aminek se teteje, se alja, mert még mindig nemhogy nem egyet akarunk, de minél többen kapcsolódnak be, annál nagyobb a katyvasz. Én meg ott állok valahol a katyvasz közepén, az abc összes betűjét felhasználom már a különböző verziók előkészítéséhez. Ma eljött az a pillanat is, amikor legszívesebben azt mondtam volna, oké, akkor mondjátok már meg, hogy legyen, és úgy lesz. Belefáradok most már, pedig híres vagyok az optimizmusomról és a megoldóképességemről is. De ez most olyan, ami már kicsit sem lelkesít, kicsit sem tud feldobni, nem érzem azt, hogy a papíron, fejben eltervezett dolgokat alig várom, hogy lássam a valóságban. Fog ez változni, persze, de most jó lenne, ha majd csak a nyaralás után kéne ezzel foglalkozni. (Nem így lesz) 

Közben itthon készül a tető, akadtak persze kisebb problémák itt is,.ami stressz forrás, de ezek elvileg csak átmeneti dolgok. Már látszik a szép új tető is, de most már csak akkor mutatom meg, amikor teljesen kész lesz. 

Szerencsére a visszaszámláló működik a telefonomon..néha rá is kell néznem, hogy gyűjtsek némi erőt. 



2 megjegyzés:

  1. Dius nézem a meccset, és arra gondolok, hogy lehet ott vagytok Ti is!!!!
    Hatalmas a hangulat az arénában!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos élőben ezt most nem élvezhettük, mi is itthonról szurkolunk..a jegyárak így, öttel szorozva már nem fértek bele a büdzsébe.De nem baj, mi végigkísértük az üde vezető úton a csapatot, át is hatalmas élmény volt. Most meg drukkolunk tovább, hogy legalább egy-egy pont legyen meg.

      Törlés