2020. aug. 23.

Majdnem

 Ez egy olyan vasárnap volt, amikor majdnem elmentünk a Balatonra. Több oka is volt annak, hogy végül itthon maradtunk. Az elsődleges, hogy reggel olyan irgalmatlan felhőszakadásra ébredtünk, hogy legszívesebben a fejemre húztam volna a takarót, hogy ne is halljam. A másik ok, hogy éppen ma reggel döntött úgy az idén eddig abszolút kordában tartott parlagfű allergia, hogy akkor az eső mellett ő is támad, és Balázst nagyjából pillanatok alatt két vállra is fektette. Abban reménykedem, hogy csak úgy, mint tavaly, ez az egy nap elég is lesz a tombolásra neki, és aztán megint békén hagyja. Meglátjuk. 

Egyébként évek óta, mióta az első ilyen allergiás rohama volt próbálok rájönni, hogy mi az a visszatérő dolog ebben az időszakban, ami kiváltja. Azt olvastam már sok évvel ezelőtt, hogy az allergia valamilyen elfojtott düh következménye, és azért jelentkezik mindig ugyanabban az időpontban (nagyjából), mert ugye mindig körforgásban vagyunk. Hát lehet, hogy ez nem igaz, de egyébként saját magam kapcsán sokszor szembesülök azzal, hogy ugyanazok a bajaim ugyanazon időszakokban. Mint ahogy Patrik pl ovis korában mindig március végén volt két hétig lázas. Kivétel nélkül, mind a négy évben, mint valami menetrend szerinti járat, jött ez nála. Úgyhogy akár igaz is lehet ez az elmélet, ennek ellenére nem tudok rájönni a titok nyitjára. Meg egyébként is lehet, hogy hiába is jönnék rá, mert nem tudnám rávenni semmi hókuszpókusz dologra, ami esetleg megszabadíthatná ettől. 

A Balaton helyett itthon voltunk tehát, és folytattam a tegnap elkezdett mindenféle apróságok elvégzését. Így került végre sor a ventilátor kitakarítására is pl. 

Holnap megint kezdődik egy újabb hét, a gyerekeknek a március óta tartó viszonylagos szabadság szabadság utolsó hete. Érthető okokból nemigen várják a szeptember elsejét, furcsa lesz ennyi idő után megint..a csomó új szabállyal, még mindennel. Olvastam az idevágó rendeletet, hát érdekes lesz, hogy oldják meg majd az eltérő csengetési rendet, hogy ne találkozzanak a szünetekben a nem egy osztályba járó gyerekek. De majd kiderül hogy lesz, és hogy meddig lesz úgy. 


8 megjegyzés:

  1. Ó de sajnálom, h le kellett mondanotok a Balatont. Füreden délre már teljesen szép napos sétaidő lett. De nem fájdítom a szívedet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Addigra itt is már. Sebaj, pótolni fogjuk (nem is akárhogyan)

      Törlés
  2. A családfő allergiás nálunk (kicsit én is érzem pár éve, de ő nagyon) és most a hétvégén durrant be neki is.

    VálaszTörlés
  3. Tegnap valami volt a levegőben, mert az allergiám úgy bedurrant, hogy csak feküdni bírtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pont ez volt Balázsnál is. Jobbulást kívánok.

      Törlés
  4. Tesóm, anyukám, férjem mind majd megfulladnak, szóval vagy mindenki dühös vagy szezon van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A düh arra utal, amikor először előjött, nem pillanatnyi állapot. Jobbulást kívánok a család érintett tagjainak.

      Törlés