Valahogy a mindennapjaink része lett már egy csomó rossz hír. Szinte már rezzenéstelen arccal olvassuk/hallgatjuk a mindenféle balesetekről szóló híreket, tényszerűen megállapítva a sérültek, ne adj' Isten, halottak számát. Minden napra jut egy földrengés, robbanás, lövöldözés, erőszak.
Épp csak akkor állunk meg egy-két percnél tovább, ha személyesen is ismerjük az érintetteket. Természetesen nem is kell minden egyes embert, akivel valami rossz történik meggyászolni, de az tény, hogy már semmi meglepő nincs ezekben.
Ma azonban engem teljesen letaglózott a felhívás, ami a céges belső felületen jelent meg. Egy fiatal, húsz éves fiúnak kértek segítséget véradás formájában. Pont ugyanaz a vércsoportja, mint nekem, nem volt kérdés, hogy megyünk, és adok neki. Kicsit később derült ki, hogy ő az a fiú, akit akkor ért baleset, amikor nyaralni voltunk. Balázs és Erik végnézték, ahogy a mentősök küzdöttek érte, és ahogy a mentőhelikopter elvitte. Majdnem egy hónap telt el a baleset óta, és ez a fiú még mindig az intenzív osztályon van.
Borzasztó még belegondolni is, min mennek keresztül..és nagyon remélem, hogy legalább egy picit sikerül hoztátennem ahhoz, hogy felépüljön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése