2020. aug. 17.

És csak esik..

 Tegnap este is úgy feküdtem le, hogy szakadt az eső, sőt, szó szerint ki kellett ugranom a fürdőkádból, amikor rákezdett. Balázs elaludt a kanapén a nappaliban, a tetőablak meg nyitva volt a hálószobában. Aztán reggel is esett, meg délelőtt is..

Volt egy kis szünet és jó idő addig, amíg tartott a munkaidő, aztán már borult be megint..este hatra késő esti sötétséggel, és baljós felhőkkel megérkezett a következő vihar. Gyakorlatilag három órája egyfolytában esik, dörög, villámlik..

Nem mintha nekem most nem lenne mindegy, hogy milyen idő van, de azért most is eszembe jutnak azok, akik most nyaralnak esetleg egy pont ilyen helyen, ahol napok óta ilyen az idő. Pihenésre persze teljesen jó ez is, de bent lenni a házban egész télen lehet..kirándulni, élményeket szerezni, strandolni meg csak ilyenkor. Miattuk is, magam miatt is drukkolok, hogy ne tartson ez már sokáig. 

Patrik nagyon szép helyen van, csak bámulom a képeket, amiket küld. Nagyon jó fej, minden nap telefonál, felváltva hív bennünket az apjával, és annak ellenére, hogy ő nem az a fényképezős fajta, már nagyon sok képet küldött mindenféléröl. 

8 megjegyzés:

  1. Itt csepp sem volt, szóval aki Észak-Magyarországon nyaral, az elvan.

    VálaszTörlés
  2. Mi Eszak-kelet Mon nyaraltunk, es bizony a regeci varban esett kicsit. Egyebkent ma pont arra tart a vihar. Ez a nyar idojarasilag is furcsa.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miskolcon szombaton esett utoljára, az sem volt vészes.

      Törlés
  3. Mi Balatonon vagyunk és tegnap reggel 9től du. 4ig fürödtünk! Szikrázó napsütésben! 😊

    VálaszTörlés
  4. A tegnapi tényleg durva volt. Nekem nagyon félelmetes volt, hogy órákon keresztül csak villámlott.
    Amúgy a hétvégén mi Szentesen voltunk, Csongrád megye, és egy csepp eső sem esett, nyomott hőség volt.

    VálaszTörlés
  5. Az megnyugtató, hogy azért vannak helyek, ahol ezekben a napokban is nyár van. Nálunk kitart ez a furcsa esős-borús időjárás

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg azt irigylem. Kicsinál a meleg, fizikailag vagyok rosszul tőle :-(

      Törlés