Hajnali negyed hatkor arra ébredtem (legnagyobb rémületemre), hogy fáj a fejem. Már megint ugyanúgy. Felkeltem, begyógyszereztem magam, ittam egy kávét, és visszafeküdtem. Megkerestem azt a helyzetet, ahogy jó volt a fejemnek, és azt mantrázgattam magamban, hogy ha még alszom egy kicsit, akkor el fog múlni.
Láss csodát, fél nyolckor ébredtem újra, és még magamnak is alig akartam elhinni, hogy tényleg nem fáj. Óvatosan mozdultam, nehogy majd attól beinduljon újra, de aztán végül csak felbátorodtam annyira, hogy felkeltem, felöltöztem, mosakodtam. A fésülködés minden migrénes roham után egy isteni érzés, ennélar csak a hajmosás tud jobb lenni, főleg, ha a fodrász csinálja.
A fájdalommentesség hellyel-közzel kitartott, néha ugyan bekóstolt, de már nem olyan intenzíven. Így esett, hogy a vasárnap nem pihenéssel telt, hanem a az összes tegnap elmaradt házimunka pótlásával. De nem volt ezzel semmi baj, örültem neki, hogy meg tudtam csinálni, mert biztos nagyon frusztrált volna holnap reggel, ha úgy kell mennem dolgozni, hogy ezek elmaradtak.
A koronavírus dolog számomra megint az aggódós fázisba lépett, és én attól tartok, hogy ami most vár ránk, az durvább lesz, mint tavasszal volt. Ne legyen igazam, nagyon szeretném, hogy ne legyen, de én úgy látom, hogy egyre kevésbé veszik az emberek komolyan. Már azok sem, akik az elején még igen. Mi is voltunk már sok helyen, de hordjuk a maszkot, használjuk a kézfertőtlenítőt folyamatosan, és igyekszünk a szociális távolságot is tartani. A Balatonon is minden gond nélkül ment ez, a strandon nem töltöttünk el órákat, mindenhol úgy választottunk ülőhelyet, hogy leginkább magunkban legyünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése