2020. aug. 8.

Még sok ilyet..




 A reggeli felkelés okozott egy kis nehézséget Balázson kívül, mert ő aztán bármilyen napon hajnali négytől abszolút éber tud lenni. 

De aztán mindenki összeszedte magát, és háromnegyed hét körül útnak indultunk. Balázs már tegnap este megvette a vonatjegyeket Boglárig. A kocsit Őrmezőn hagytuk a P+R parkolóban. 

A vonatút első része unalmas volt, de onnantól kezdve, hogy először látszott a Balaton, már volt látnivaló bőven.

Fél tíz után értünk Boglárra, ahol úgy szálltunk le a vonatról, mint akik hazaértek. Furcsa is volt, hogy az állomásról nem a házhoz indultunk, hanem a strandra, mint ahogy az is furcsa volt, hogy a strandon öltöztünk át. A víz sokkal hidegebb, mint ahogy egy hete otthagytuk, de eszembe jutott, hogy azóta volt pár kevésbé meleg nap, és a Balatonnál tegnapelőtt vihar is volt. Ennek ellenére mindannyian voltunk a vízben, nem is keveset. A strandon ebédeltünk, nagyon finom ciganypecsenyét és brassóit. 

A háromnegyed hármas vonattal indultunk vissza, öt órára Budapesten voltunk, háromnegyed hatra pedig már itthon. 

Nagyon jó kis nap volt, bármikor megismételhetjük. Igaz, sokkal komfortosabb kocsival menni, de így, vonattal volt egy sokkal különlegesebb feelingje az egésznek. Olyan icipici nyaralás feeling. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése