Nálam hétvége indul...

Az a jó abban, hogy az ember lánya két napot ledolgozik egy nap alatt, hogy hirtelen az ölébe hullik ilyenkor egy háromnapos hétvége. :) Egészen jó ilyen hangulatban még dolgozni is, mert minden olyan percben, amikor a hócipőm tele van a ruhákkal (mert ma áthajtogattam a bolt egyik felét, mert az jó...) emlékeztethettem magam arra, hogy de holnap nem jövök. :D
Ma ugyan nem tarkították az életemet kedves vásárlók, csak ilyen egészen szimpla emberek fordultak meg nálam, de minden nap nem is lehet annyira pozitív töltetű, mint az a bizonyos volt a héten. Ehelyett  a gyerekeimmel folytatott telefonbeszélgetéseken kuncogtam:
Első telefon, úgy tizenegy tájban hívnak. Patrik a hívó, és ő is szól bele, de csak annyit, kissé morcosan, hogy
"Adom az Eriket, és beszéld meg vele, hogy méltóztasson kivinni a kutyákat, de most azonnal.."
A következő pillanatban Erik levegővétel nélküli kis csicsergős hangon már mondja is:
"Szia Anya, kivittem a kutyákat pisilni, és aztán úgy ítéltem meg, hogy a francia bulldogok számára ma túlságosan meleg van, úgyhogy beengedtem őket."
Kicsit lementem hídba ettől a mondattól, főleg, hogy "úgy ítélte meg"... de hogy egyik fiamnak se, de mindegyiknek igaza is legyen, megbeszéltük, hogy ebéd utánig még kiengedi a kutyákat a hátsó udvarba, ahol van hűs, de ebéd után bemehetnek, mert tényleg meleg van.
A következő telefon ebédidőben jött. Patriktól megint.
"Nem találtunk kakaóport a tartóban, úgyhogy megszórtuk azzal, amit találtunk, de nagyon keserű lett. (naná, az cukrozatlan, ráadásul holland is..) De mindegy, megesszük. (amúgy tejberizs) A barackot hogy gondoltad enni hozzá? Mindenkinek vágjam össze a tetejére?"
Itt megbeszéltük, hogy ne bajlódjon a vagdosással, bár igazán szép dolog tőle, hogy kiszolgálja az öccseit, de nyugodtan ehetik úgy is, hogy nincs összevágva, hanem mondjuk harapják mellé.
És aztán ma volt még egy, Patrik újfent, bár akkor én hívtam, érdeklődtem, kiszedte e a mosógépet (mielőtt megsajnálnátok, teregetni nem neki kellett), meg hogy megették e végül az ebédet, és hogy beengedték e a kutyákat. Miután ezeket megbeszéltük, mindhárom kérdésemre igent felelt egyébként, közölte, hogy
"Találtam Neked álláshirdetést."
"Hol?"-kérdezem
"Itt vagyok a decathlon oldalán, cipőket nézek magamnak, mert lehet, hogy azt kérek az Ildiéktől a szülinapomra, és itt van olyan, hogy pénzügy-számvitel, jelenleg nincs élő ajánlat, de beküldheti az önéletrajzát."
Itt gondolkodtam, hogy merjek e röhögni, de nem tettem, inkább elmagyaráztam, hogy ez azt jelenti, hogy nem érdemes jelentkezni, mert nincs hova.
"És cipőt találtál?"-érdeklődtem
"Igen, van itt kettő is, ami tetszik. Az egyik egy fehér, vagyis inkább szürkés, de jól néz ki, a másik meg ilyen deszkás cipő."
"A deszkás cipő nem biztos hogy jó ötlet, emlékszel, egyszer már volt, és nagyon fájt benne a hátad..?"
"Nem, már elfelejtettem, de igazad lehet, mert most már eszembe jutott. Majd ha hazajössz, megmutatom"

Nem nagy sztorik, nyilván. De jól érzékelteti, hogy a tavalyi rengeteg görcsösség után az idén mennyivel lazábban kezeljük mindannyian ezt a helyzetet, amikor anya, apa dolgozik, a gyerekek meg otthon. Gyakorlatilag önellátóak, épp csak főzni nem főznek maguknak (még?), de megmelegítik, elpakolnak utána, ellátják a kutyákat, egymást, stb. Ilyenkor még annak is tudok örülni, hogy ennyire telik az idő, hogy maholnap tizenhárom éves lesz a legnagyobb. :)
De elárulom, ők még nálam is jobban örülnek annak, hogy holnap nem megyek. :) És ez így is van rendjén. :)