Világmegváltó ötlet (?)

Azon kezdtem el gondolkodni ma, amikor körülbelül nyolcázötvenháromezredszerre is a lakhatásunk körülményeiről beszélgettünk, és kiszámoltuk, hogy hány nap van még hátra a kocsitörlesztésből (kevesebb, mint ezer... :D), ami után majd léphetünk valamerre..., hogy ez is mennyire másképp is lehetne.
Abban biztos vagyok, hogy nem mi vagyunk Magyarországon az egyetlen olyan negyven év alatti pár, három gyerekkel, aki egyrészt nem akkora lakásban lakik, amekkorában elférne, másrészt valamiért épp sosem tudott házat venni, építkezni stb. Az most mellékes, hogy jelen pillanatban végtelenül hálás vagyok, hogy akkor nem kaphattunk kölcsönt, amikor akartuk, mert már lehet, hogy csőlakók lennénk.
De szóval... végiggondolva azt, hogy majd amikor már felszabadul az a havi ötvenezer, amivel most még tömjük a bank zsebét, akkor abból a pénzből elmegyünk albérletbe, egy csomó minden ütött szöget a fejembe.
Leginkább, hogy vajon miért nem ismerte még fel senki azt problémát, hogy nagyon sokaknál egyszerűen azért nem születik több gyerek, mert nincs hova tenni? Tényleg, fizikailag nincs helye.
Azért nincs helye, mert nincs pénzük csak egy kis lakás törlesztőrészletét fizetni. Ami egyébként egy horror.
A kis lakást is be kellett rendezni, ami szintén felemészt minden pénzt.
És rezsit is kell fizetni. Ami szintén nem kevés pénz.
Ehelyett lehetne valami olyasféle rendszer is, hogy akár vállalkozók, akár az állam,de még azt is el tudom képzelni, hogy olyan emberek, akiknek nagy házuk van,  egyféle bérlakás-rendszerben kiad lakásokat, házakat, kinek-kinek a család méretéhez és mentalitásához igazodva. Ez egy csomó szempontból ideális lenne. Biztosan vannak családok, akik kertészkedni szeretnének, vagy állatokat tartanának, de mondjuk egy panel lakás hetedik emeletén nem tehetik ezt, míg vannak családok, akik kertes házban laknak ugyan, de térdig ér a gaz, mert csak aludni járnak haza.
Hülyén rögzült bennünk szerintem ez a ház-fogalom. Azt én nem tudom, hogy mikor is alakult ki az, hogy "az én házam az én váram", meg mikor lett a ház egyféle státusz-szimbólum is, de azt látom, hogy generációról generációra öröklődik ez az egész őrület. A velem egykorúak többségének a szülei minimum kilencven négyzetméteres házakat építettek, hatalmas nappalikkal. A velem egykorúak többsége pedig elköltözött otthonról, hogy egy életre eladósodva megépítse/megvegye a saját hatalmas házát. A mi szüleink most kettesben (jó esetben) élnek a hatalmas házaikban, és napi gondot okoz a fenntartása is. Nincs belőle menekvés, mert ugyan jó lenne eladni, de "egész életemben ezért dolgoztam, most meg kótyavetyéljem el?" gondolattal inkább küszködnek. A mi generációnk még az övékénél is nagyobb árat fizet a saját ház érzésért. Egy élet munkája és nélkülözése után valamikor ötven-hatvan éves korunkra kifizetjük a tizen-huszonmilliós adóssághalmot, amikorra már a gyerekeink bőven felnőttek, és önálló életet kezdenek (ha folytatódik a kör, akkor ugyanilyen adóssággal a nyakukon), és mi majd megint itt állunk a nagy házunkkal kettesben, és mi sem adjuk el, válunk meg tőle, mert "egész életünkben ezért dolgoztunk".
Holott lehetne ez úgy, hogy mindenki jól járjon. Egy olyasmi rendszerben, ahol a ház ugyanúgy a banké, vagy  akárkié, mint most (amíg ugye a jelzálog rajta van, és jó esetben csak egy ingatlanon), az éppen benne lakó tulajdonos pedig igény szerint változna. Mert az teljesen természetes, hogy most, a három gyerekemmel, és a két kutyámmal én pl. egy négyszobás kertes házban érezném tökéletesnek az életemet. De húsz év múlva már azt hiszem, tökéletesen megelégednek egy másfél szobás földszinti lakással is. Szépen fizetnénk a havi bérleti díjat, csakúgy, mint a törlesztőrészleteket, a többi meg már igazán részletkérdés.
Nyilván a végletekig leegyszerűsítettem a gondolatmenetet, és rettenetesen utópisztikus is. Nem lesz ilyen. Mert jelen pillanatban még mindenki eladni akarja az öröklött házát, hogy a sajátjának az adósságát letudja. Pedig akár az is egy megoldás lehetne, hogy hosszú távra kiadja..

Szóval, ha valaki nyerne a lottón, vagy épp befektetni való milliók várnak a párnacihában, esetleg van egy nagy háza kihasználatlanul, hát el ne felejtse, hogy az ötletgazda én voltam..... :)
És az sem lenne ellenemre ám, ha mindezt együtt tovább gondolnánk.... Ti hogy látjátok ezt?