A hét gondolata XVI.

Csak kérni kell, és máris megérkezik a téma. Szombat helyett ezúttal vasárnap írom meg, de ez egyáltalán nem gond, hétvége is van, és nem is múlt el ez a hét sem nélküle mégsem. :

)

A hét kérdése:
Tehetség vagy szorgalom? 

Én azt gondolom, az a legritkább, hogy a két dolgot külön lehet választani egymástól. Természetesen születnek mindig olyan őstehetségek, akiknek tényleg valahogy a génjeiben lehet az adott dolog iránti tehetségük, és akkor is kiválóan csinálják, ha semmit nem tesznek érte. De azt hiszem, az ilyesmi ritkább, mint a fehér holló, legyen szó sportolóról, vagy íróról, vagy akár valamilyen tudományos tehetségről.
Úgy gondolom, a tehetség és a szorgalom valahogy karonfogva járnak egymással. És emellett még egy csomó minden kell, úgymint kitartás, céltudatosság,  megfelelő támogatás, esetenként megfelelő anyagi háttér is. Amikor mindez így együtt tökéletesen klappol, mindig, minden körülmények között, akkor lehet mondani azt, hogy valaki a tehetségéből él.
De ennek van egy csomó fokozata, és csomó ellenpéldája is. Mert pl. tegyük fel, hogy valaki nagyon tehetséges úszó, és már kicsi gyerek kora óta úszik, versenyzik, a családja mindent megtett azért, hogy támogassa őt abban, hogy a tehetségét maximálisan kibontakoztathassa, sporttagozatra jár. Menet közben történhet bármi, ami miatt sutba vágja az egészet, lehet szerelmes, megsérülhet, csalódik, bármi. De természetesen lehet az is, hogy olimpiai aranyérmet szerez.
És ugyanezt az utat bejárhatja egy másik tehetséges úszó is, aki kicsi gyerek kora óta a patakban úszik, aki éjszakákat tanul, hogy ösztöndíjat kapjon, majd újra éjszakákat tanul, mert dolgozik is a suli mellett. Vele is történhet menet közben bármi, de vele is megtörténhet, hogy az olimpián ő lesz a világ legjobbja.
Nincs különbség, de mégis. Mondhatjuk, hogy az első példánál elég volt a tehetség, míg a másiknál sokkal inkább kellett a szorgalom. De egyik példánál sem volt elég csak önmagában az egyik.

A tehetség gondozás szerintem pontosan ugyanabban a cipőben jár egyébként, mint a felzárkóztatás. Leginkább sehol. Mert a kiemelkedőkkel ugyanolyan nehéz foglalkozni, mint azokkal, akik le vannak maradva. A világ az átlagosakra van berendezkedve, akik pedig a számegyenes bármelyik oldalára lelógnak, már sehogy sem férnek bele a keretbe. Egy csomó zsenipalánta van elnyomva, mert nem tudnak válaszolni a kérdéseikre, zavarják az órát, emiatt aztán egyenes út vezet a magatartás gondokhoz. Pedig tök egyszerűen ki lehetne használni az ő zsenialitásukat még akár felzárkóztatásra is. De ez már másik téma..

De ami még eszembe jutott a témában. Tehetség és szorgalom tehát együtt járnak, kézenfogva. Emellé pedig még betársul a megfelelő intelligencia, érzelmi és értelmi téren egyaránt. Mert érzelmileg is elég érettnek kell lenni ahhoz, hogy a bennünk lévő tehetséget megfelelő mértékben használjuk, kellő szorgalommal elérjük, hogy az a bizonyos tehetség mindig magasabb szintre emelkedjen. És elég intelligensnek kell lennünk ahhoz, hogy ezeket úgy használjuk, hogy ne legyünk tőle se többek, se kevesebbek másoknál.

Egyékbént meg, mindezt leírva a saját példámra vetítve: azért nem lettem író, vagy újságíró, mert sosem volt megfelelő támogatói hátterem hozzá, (a fiatal felnőtt koromról beszélve) és elég szorgalmam sem ahhoz, hogy mindent megtegyek érte, hogy elérjem. :) Tehát ez esetben még ha minimális tehetség van is, minimális szorgalom sem volt. :)