Itt a vége, fuss el véle

Sok nap telt el. Egyik így, másik úgy. Néha felhőtlen nevetéssel, máskor morgással. Volt, hogy rohant az idő, és volt, hogy csak vánszorgott. Néha a saját agyamra mentem a gondolataimmal, vagy épp a szavaimmal, néha másokéra is. És volt olyan is, hogy mások mentek az én agyamra.
Azért egyetlen napját sem cseréltem volna el másra. Semmi pénzért sem. Mert minden pillanat jó volt, úgy, ahogy volt.
Na jó, most már megállt bennetek az ütő... ez biztos.
Szóval, sajnos letelt a szabadságom, és holnap reggel újra kezdődnek a dolgos hétköznapok. Amit nem várok egy cseppet sem, mert még most is azt mondom, hogy bármeddig el lennék itthon. De azért lehet, hogy holnap délelőtt hálás leszek érte, hogy egy rövid ideig nem hallom, ahogy a fiaim vitáznak. Természetesen hárman együtt. Az olyan agyzsibbasztós-tenyérviszketős tud lenni egy idő után. Olyan, amikor már az sem érdekel senkit, hogy ki kezdte, mind a háromnak szól a ledorongolás.
De azért ma még tisztességesen megdolgoztattam magam a konyhában, délelőtt a főzéssel. Még röhögtem is magamon, hogy ki hinné el a mai ebédet látva, hogy nem szeretek főzni? Sült krumpli volt, vegyes saláta (paradicsom, paprika, hagyma, saláta, mozzarella), tzatziki, rántott csirke (rendes és update), rántott máj (ez is update is), sült csirkecombfilé, és baconbe tekert csirkemáj. Finom volt. :)
Délután pedig rendrakás-felmosás után nekiálltam takarítani is. Először csak a csempét akartam, mert a tegnapi fritu-takarítás hagyott rajta nyomokat. De aztán ha már csinálom... felkiáltással elég sok mindennel végeztem. Végre a hűtőt is lemostam, a sütőt is kimostam (ahh.. mint új korában). Nagyon szépen csillog minden, úgyhogy nem bántam meg, hogy rászántam magam. Elfáradtam mondjuk, de ahogy annak idején Geszti is megírta már, kipihenem majd a munkahelyemen. :)

(bocsi az elején elkövetett csínyért, kommentben lehet rólam leszedni a keresztvizet..)