2023. jún. 15.

Emlékmaci

 Van nekem egy kolléganőm, akivel kapcsolatban mindig azt érzem, hogy az ő tehetségével méltatlan, hogy egy raktárban végez munkát. A mi családunknak már sok mindent készített. Ő festette a fiúk összes ballagási szalagját az évek alatt, minden őrültnek tűnő kívánságot megfestett. Varrt már nekünk Fradis macit, varrt névre szóló macikat, amiket ajándékba adtunk, rajzolt Rolinak Star warsos képet. 

Tavaly év vége felé pedig elkészült az a két különleges maci, amiről akkor azért nem irtam, mert az egyiket ajándékba szántuk apósomnak, utána meg megfeledkeztem róla. A héten megint eszembe jutott, amikor szomorú évforduló volt. 

Varrt nekünk ugyanis két emlékmacit. A sógorom ruháiból készültek, az első öltéstől az utolsóig kézzel. Amikor először beszéltünk róla, hogy szeretném erre megkérni, mindketten a könnyeinket nyeltük. Ő is ismerte a sógoromat, ami egyszerre tette nehézzé és könnyűvé a kérést. 

És aztán elkészültek. Amikor megláttam őket, szóhoz sem jutottam. Annyira szépen sikerült visszaadni a két maciban mindent. 





6 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek és meghatóak.

    VálaszTörlés
  2. Még nem is hallottam ilyen emlék varrásról, de nagyon szép ötlet. A Macik is szépen vannak varrva.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom be is indult a fantáziád ezügyben. 😊

      Törlés
  3. Dius ezek a macik nagyon-nagyon szépek!!!!!!!
    Andrea

    VálaszTörlés