2021. nov. 12.

Péntek

 Ma reggel annyira nehezemre esett felkelni, hogy elsőre nem is ment. Nem is tudom elmondani, hogy éreztem magam akkor, amikor Balázs először ébresztett. Nem csak fájt mindenem, de ahogy felültem félig, úgy kóválygott a fejem, hogy rögtön vissza is feküdtem. Ha megtehettem volna, akkor ma biztosan nem megyek be, de erről szó sem lehetett. Várt rám egy jó kis másfél milliós leltár többlet kinyomozása, amiről tudtam, hogy mindenképpen meg kell oldani még ma, de arról fogalmam sem volt, mennyi minden lesz, amit még ez mellett azonnal meg kell oldani. Ez sem az az időszak, amitől motivált lesz az ember. Pedig minden napot tiszta lappal indítok, és még akkor is igyekszem teljes erőbedobással végezni a feladataimat, ha az előző napon valami nem úgy sült el, ahogy kellett volna. 

Amikor már Balázs ki volt akadva teljesen amiatt, hogy én még mindig az ágyban fekszem nyakig betakarózva, miközben ő már akár indult volna, azért valahogy összekapartam magam, de hálát adtam az égnek magamban, hogy már péntek van. 

Pont olyan sok dolgom volt, mint amire számítottam, így aztán repült az idő, és arra eszméltem, hogy már csak jegyzem fel magamnak, hogy miket halasztok hétfőre. 

Délután végre voltam a könyvtárban, és akkora szerencsém volt, hogy nem csak egy csomó jó könyvet találtam, de még találkoztam is az egyik kedvenc könyvtárosommal. Beszélgettünk is kicsit, és aztán a könyvespolcok között magamba szippantottam a könyvek illatát, és azt az áldott nyugalmat is, ami csak egy könyvtárban van. 

Igaz, hogy a könyvtár után még bementem a sparba, és ott aztán az előzőleg elért zen állapothoz közelítő lelki állapotom egycsapásra meg is szűnt. Ott aztán olyan tömeg fogadott, mintha közelítene az armageddon, mindenki a kuponjait szorongatta, aztán a pénztárnál szembesült vele, hogy nagyjából semmire nem tudja rátenni, amire szerette volna, és ott kezdett el újratervezni, hogy akkor mi legyen helyette. Persze ettől nem haladt túl gyorsan a sor. Belőlem is azt váltotta ki a helyzet felismerése, hogy csak azt vettem meg, amihez a leggyorsabban hozzáfértem. 

Nem tudom még,nehogy a hétvégén mihez kész kedvem és energiám, ez majd alakul. Programunk nincs, Balázs vasárnap dolgozik, holnap meg temetésre megyünk 


3 megjegyzés:

  1. Nyugdíj kifizetés napján soha nem szabad boltba menni, ez sok éves tapasztalat:-)))És most még vmi plusz pénzt is kaptak a nyugdíjasok meg ugye a kuponok.

    VálaszTörlés
  2. Hát ez eszembe sem jutott, de mondasz valamit, hogy erre (is) figyelni kell.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen :-)))
      Szüleim nyugdíjasok, ő szokott figyelmeztetni, hogy nyugdíj jön, nehogy boltba menjek:-))))

      Törlés