2021. nov. 11.

Csütörtök

 Volt ma egy egész délelőttöt felölelő projekt megbeszélés, ami ugyan tök jó volt, mert rendesen megpörgette az agyamat, de az idő nagyon hiányzott, amit ott töltöttem, mert nem tudtam a napi dolgokkal foglalkozni. Mire nekiláttam volna, hogy utolérjem magam, addigra hívott a főnököm, és a következő órákat vele töltöttem leltárkiértékeléssel, és annak minden finomságával. Így aztán a mai nap nem tűnt túl hatékonynak, még akkor sem, ha egyébként ezek is fontos dolgok. 

Itthon szintén nem voltam hatékony, mert miután ettünk, kaptak enni a kutyák is, leültünk a tévé elé, és elkezdtük nézni a netflixen a nagy pénzrablást. Három részre ott is ragadtam, és máris este nyolc volt, amikor már csak a mosogatógépet pakoltam be, meg előkészítettem holnap reggelre a dolgainkat. Reggel nem vagyok alkalmas semmi másra, mint hogy felöltözzek, mosakodjak, kávézzak. 

A lábam sokkal jobb lett mostanra, bár érzem még azért, de nem olyan rossz már, mint volt. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése