2021. nov. 24.

Szerda

 Vasárnap lesz az éves leltár, erre készülünk már egy ideje. Természetesen ezzel kapcsolatban is vannak kiemelt fontosságú feladataim, amiket a napi mindenféle mellé kell beillesztenem. Amikor először hangzott el a főnökömtől az idén, hogy akkor a leltárak nyomonkövetése és ellenőrzése az én feladatom, azt gondoltam, nem gondolja ennyire véresen komolyan. De aztán mostanra kiderült, hogy nagyon is, mert folyamatosan elvárja a beszámolókat, időnként magához rendel, és várja, hogy akkor újra és újra végig vegyük, mit sikerült megoldani, mit nem, stb stb. Kicsit szivatásnak gondoltam eleinte, aztán rájöttem, hogy azért bízta rám, mert tudja, vagyok olyan lelkiismeretes, hogy mindennek utána fogok járni. Ma mondjuk még Balázs is segített egy nyomozásban, és miután ketten együtt megtaláltuk amit kellett, és egy nagy gonddal kevesebb lett, rögtön kellemes emlékké avanzsálta az addig nyomasztó terhet. Az biztos, hogy sokat tanultam menet közben a vizsgálódások kapcsán, már sokkal nagyobb rutinnal csinálom, és a leltár után már majd napi/heti rendszerességgel fogom csinálni, így sokkal könnyebb lesz. 😊 

Itthon nagy a csend, csak Roland zsizseg időnként. Múltkor megkapta Patriktól a laptopot (neki lett céges, kettőre nincs szüksége), azóta mindig akadnak újabb ötletei. Először kellett egy szék az íróasztalához, mert a réginek eltört a lába. Aztán akart másik íróasztalt is, mert ez nem jó, nem fér el rendesen a könyvespolc meg a szék, meg még a kormány is, ha forma 1-ezik. Aztán a hét elején azt tervezte, hogyan rendezzük át a szobáját, és monitort keresett. Elképesztő vehemenciával tudja ezeket előadni, győzköd, egyezkedik. Nem könnyű neki nemet mondani, vagy meggyőzni valamiről, amivel nem ért egyet. Ez egyébként az esetek többségében roppant szórakoztató, de van, amikor borzasztóan fárasztó is. 

Erik osztálytársának még mindig pozitív a tesztje, nincs is túl jól, valószínűleg még a jövő héten is itthon lesznek. 

2 megjegyzés:

  1. Az enyém is ilyen, ha valamit kitalál és megakar változtatni, csinálni,akkor azt azonnal, akkor ész érvekkel sem lehet lebeszélni róla, hogy gondoljuk át, vagy oldjuk meg lassan megfontoltan. Nem baj, így tanul belőle, ha valami nem úgy sikerül ahogy eltervezte.

    VálaszTörlés
  2. Igen, ez is igaz. Mondjuk párszor már rácsodálkoztam arra a határozottságra, amivel képviseli a saját érdekeit. Sokat tanultam már tőle is.

    VálaszTörlés