2021. aug. 8.

Vasárnap

 Mára már semmiképpen sem tervezhettünk semmit, Balázs hajnali ötre ment dolgozni, Patrik reggel kilenckor indult a barátja pizzériájába segíteni. Hárman maradtunk itthon. Persze, lehetne ezt úgy is, hogy akkor mi hárman csinálunk valami programot, de azok nem mi vagyunk. Ilyenkor, amikor hétvégén Balázs dolgozik, az ebéddel is megvárjuk. Kevés rosszabb dolog van, mint a vasárnapi ebédet egyedül enni. 

Negyed háromkor érkezett, jól időzítve pont akkor szedtem ki az utolsó adag rántott húst a serpenyőből, mire átöltözött, és megmosakodott, már meg is volt terítve. 

Eddigre az elektromos rollert már felváltva jól bejáratták, nagyon élvezik. De ez így van jól. Rolit nehéz most kimozdítani itthonról, főleg nélkülünk, vagy cél nélkül, de ma elképesztő útvonalakat járt be. Gondolom előbb-utóbb a fényképezőgép is állandó tartozék lesz a rolleren, és készülnek majd érdekes fotók. És mindez majd még azon a szeptemberi balatoni héten még hatványozódni is fog. 

A nap további része eltelt csak úgy, egy kis ruhapakolással, felmosással, pihenéssel. Sajnos az idő most sem állt meg, és már vége is a hétvégének. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése