Péntek

 Tudtam volna még aludni reggel, és még vissza is sunnyogtam az ágyba öt percre, miután Balázs már sikeresen (legalábbis ő annak gondolta) kiimádkozott onnan. Ezt olyankor úgy csinálom, hogy csukott szemmel fekszem, de közben fülelek, hogy ha esetleg hallom, hogy a hálószoba felé közelít megint, akkor kipattanok, mint aki egyébként már bőszen készülődik. Mondjuk olyan is volt már, hogy egy ilyennél nem a fülelés volt az erősebb, hanem a csukott szem, és naná, hogy arra riadtam fel, hogy egy felháborodott férj áll az ágyam mellett, és épp a fejemre olvassa, hogy olyan vagyok, mint a gyerekeim, nem lehet engem kiszedni az ágyból, de ő aztán most biztos, hogy már indul is, és én megyek, ahogy akarok. Szerencsére szeret annyira, hogy ezt még sosem tette meg, és nap mint nap meg is küzd becsülettel ezzel az ébresztési procedúrával. 

A munkanap nem volt olyan vészes, mindennel végeztem, amivel akartam. 

Munka után körmösnél voltam. Talán ilyen zöld még nem volt.