2021. aug. 21.

Szombat

 Ma sem volt semmi programunk, csak itthon voltunk. Volt ugyan egy kis mehetnékem, mert az idő pont alkalmas lett volna gyakorlatilag bármire. De azt aztán nem tudtam volna megmondani, hogy hova is szeretnék menni, vagy mit szeretnék csinálni. Ilyenkor meg az a legjobb, ha maradunk. 

Lenne amúgy itthon mit csinálni, ha lenne hozzá egy kicsi kedvem is. De persze ilyenkor, amikor ráérnék, akkor nincs semmi hangulatom ilyesmihez. Majd amikor kedden dolgozni megyek, akkor biztos épp a munkaidő kellős közepén fog eszembe jutni, hogy milyen jó lenne kipakolni a szekrényeket. 

De ilyen is van, úgyis nemsokára kezdődik az ősz, és sokat kell majd bent lenni, majd akkor is lesz még erre lehetőség. Az biztos, hogy meg fog várni. 

Holnap végre rá kell szánni magunkat, és a felújítási támogatáshoz a hiánypótlásra beküldeni mindent. Azt nem is firtatom, hogy hogy van az, hogy olyan dologra is felszólítottak, hogy adjam be hiánypótlásként, amit egyébként nem kötelező beküldeni. De nyilván én vagyok a hülye, és azért nem értem. Beküldjük, és kész. És remélem, hogy sikerül mindent jól küldeni, mert ha nem, akkor buktuk is az egészet. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése