2021. aug. 6.

Hajó(s) a péntek

 A múlt héten már elterveztük, hogy ezen a héten pénteken nem dolgozunk, és a nyaralás alatt nyert hajójegyeket fogjuk "elhajózni". Nem csak azért választottuk a leghosszabb hajóutat, mert Balázsnak és nekem a nyeremény jóvoltából nem került semmibe, hanem azért is, mert a kedvenc hajónk jár a legkedvesebb balatoni városunkból egy másik szívünknek kedves helyre. Hogy még fokozni tudjuk az élményt, vonattal mentünk, és Erik kérésére vittünk magunkkal egy hátizsákban strandcucvot is, mert ő szerette volna kipróbálni az északi parti strandolást is. 

Jó korán keltünk, a 06:40-es vonattal mentünk Kelenföldről. Kicsit ugyan zombi üzemmódban lézengett Balázson kívül mindenki (ő az egyetlen közülünk, aki mindig hajnalban ébred teljesen magától), de mindenki elkészült időben. Mehettünk volna talán az eggyel későbbi vonattal is, de nem mertük megkockáztatni, hogy egy esetleges késés miatt ne érjünk oda időben a kikötőbe. Reggel még kellett a hosszú nadrág, kardigán kombó, de már Bogláron levseréltük rövidnadrágra. Ehhez a művelethez nagyon jó volt a strandon az öltözőkabin, pillanatok alatt megoldottuk. 

A hajón rengetegen voltak, nem is tudom, mikor láttam utoljára ennyire sok embert egy hajón. Kicsit  más élmény volt így, de elvenni nem tudott belőle semmit,. Viszont van egy csomó olyan emlékük erről a hajóútról, amin még sokat fogunk együtt nevetni. 

Tihanyban ebédeltünk, majd tênyleg bementünk a strandra. A fiiúk és Balázs fürödtek is, én kihagytam ezt, csak a padon ücsörögtem. De ez is tök jó volt. Az kicsit hiányzott, hogy nem mentünk fel ezúttal az apátsáigig, de majd egy következő alkalommal megint az következik. 

A hazafelé hajóút is kalandos volt, egyrészt a tömeg miatt, másrészt mert pont áthajóztunk egy zivatarfelhön, ami egyszerre volt félelmetes és bámulatos látvány. 

A hazavinatozást azzal tettük felejthetetlenné, hogy első osztályon utaztunk, illetve kipróbáltuk az utasellátót is. Az első osztály nagyon tetszett, az utasellátó kevésbé, de el tudom fogadni, hogy péntek este már kifogytak egy csomó mindenből, így majd valamikor kapnak még egy esélyt. 

Jó hosszú nap volt, mert este tízre értünk haza, de minden pillanata nagyon jó volt, szerintem megint nagyon sok emlék született ma.is, amit sokszor fogunk emlegetni. 













4 megjegyzés:

  1. Ez de jó kis nap lehetett, szuperek vagytok :) !

    VálaszTörlés
  2. Ez remek nap lehetett! Szuper ⛵

    VálaszTörlés
  3. Még sok-sok kirándulást nektek a nyárra!
    Ezek az élmények azok, amik feltöltik az embert nem a függönymosás! 😉

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez így van..ettől függetlenül néha a függönyt is ki kell mosni. 😁

      Törlés