2021. aug. 3.

Kedd

 Még ma sem voltam hú, de remek formában. Nagyjából olyan vagyok, mint aki legalább egy hete nem aludt, pedig most nincs ilyen gondom. De majd csak elmúlik ez az állapot, mondjuk visszatér a zavartalan napsütés, és az jó hatással lesz rám. 

Péntekre terveztünk családi programot, most még nem jósolnak valami remek időt akkorra, de sebaj, jól fogjuk érezni magunkat, akárhogy is alakulnak majd a külső körülmények. 

Ebből következik, hogy a héten már csak két napot kell dolgozni, ami jól hangzik, mert így akkor már a fele idő eltelt a hétből. 

Már hallottam ma vitatkozni embereket a harmadik oltásról, gondolom lassan komolyan bekúszik ez a téma újra a mindennapokba, és majd megint kezdődnek a mindenféle megjegyzések az oltást kérők és az elutasítók között. Mármint hogy ki a hülyébb a másik szerint. Én a magam részéről inkább hajlok afelé, hogy kérni fogom, de majd csak szeptember elején válik ez aktuálissá. Aki nekem eddig is hiteles forrás volt a témában, ajánlja, így ellenérzésem nincs. 

Valamikor a közeljövőben rá kell szánnom magam a szekrények átnézésére. Azzal a szemmel is nézni kell majd a fiúk szekrényeit, hogy talán iskolába fognak járni. Rolinak valami tornacipő is kell, hátha szükség lesz rá. Nagy faksznit nem csinálunk ebből sem, de azt hiszem, egy-két farmer mindenkinek kelleni fog. Nem lesz jó móka beszerezni, mert utálnak ruhát próbálni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése