2021. aug. 17.

Hidegfront

Tegnap este még akkor sem hittem el igazán, hogy tényleg jóval hűvösebb lesz ma, amikor már a telefonomra is megérkezett az értesítés, hogy ma 12 fokkal lesz hidegebb. Minden előrejelzés is ezt mutatta, de még este kilenckor is meleg volt, és tulajdonképpen nyoma sem volt semmiféle viharnak. Két órával később aztán már kezdtem elhinni, amikor feltámadt a szél. 

Ma reggel pedig borzongva felvettem a kardigánomat is, és még a mellényemet is. Egy kicsit sem volt melegem még így sem. Sőt...hát ha ciki, ha nem, én bizony ma fáztam. 

A frontnak köszönhetően igen nyomott is voltam, el tudtam volna aludni bárhol és bármikor. De ha minden igaz, akkor még ezen a héten újra élvezhetem a meleget és a napsütést. Ma pedig azok örülhettek, akik ezt a hűvösebb időt szeretik. 

Unalmas dolog az időjárásról írni, de igazából nem nagyon tudok másról, mert épp ez a mai lehűlés volt a legizgalmasabb dolog ezen a napon. De még csak kedd van, annyi minden jó dolog történhet ezen a héten. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése