Megszöktünk

 Nehéz napjaink vannak, mióta visszatértünk a nyaralás után. Tesszük a dolgunkat, mert tenni kell, meg egyébként is mindkettőnkre nagyon jellemző a kötelességtudat, és az alaposság is. Szeretjük a kihívásokat is, és nem szeretünk unatkozni, de van, ami sok. Semmi mást nem tudunk tenni annak érdekében, hogy megmaradjon az ép eszünk, és még legyen bennünk életvidámság is, mint hogy megragadunk minden lehetőséget arra, hogy ott töltődjünk fel, ahol a leginkább sikerül ilyenkor nyáron. 

Így történt, hogy ma megint megszöktünk egy napra a Balatonra. Sajnos azt nem sikerült jól összelogisztikázni, hogy mindenki tudjon jönni, mert amikor hétfőn beszéltünk róla, az biztos volt, hogy nekem a szerda és a péntek nem lesz jó, Balázs a pénteki pihenőnapját át tudta rakni csütörtökre, Patrik sajnos nem tudta a mai programját más napra tenni, így ő nem jött velünk. Ennek ellenére azért jól éreztük magunkat, és ő sem neheztelt ránk. 

Ma is vonattal mentünk, és ma is Bogláron voltunk. Minden olyan, mintha haza mennénk, a strandbüfében megismernek minket, mintha csak azok közé tartoznánk, akiknek itt van a házuk. Ez egyébként tök jó érzés. Ma azt is kipróbáltuk, milyen egész nap a strandon lenni, és plédet téríteni a fűre, nem csak a törölközőt letenni a strandolás idejére, majd egy jó fürdés után visszasétálni a házhoz. Így is jó volt minden, úgyhogy tényleg az a helyzet, hogy a Balatonon lenni minden formában jó. Bármikor. 

Olyan színem van már, hogy lassan saját magamra sem ismerek rá a tükörben sem. Szerintem ilyen barna még soha életemben nem voltam. 

Még van tervem egyébként egy másik szökős napra is, és van terv a szeptemberi utónyaralásra is. Egészen biztos, hogy az idén sem fogom megunni a Balatont, mert előfordulhat, hogy nem is valósul meg minden az idén.