2021. márc. 9.

Hát nem is tudom

 Ma egész nap olyan voltam, mint akit agyonvertek. Pedig jól aludtam, nem is keltem olyan nagyon korán, mégsem volt jó semmi. Fájt minden porcikám, reméltem, hogy talán a meleg jön, és azt érzem, de az időkép szerint még az várat magára. 

Nem is nagyon tudtam találni semmi jót magamnak, még az is nehezemre esett, hogy a mosogatógépbe bepakoljam a tányérokat. 

Remélem, hogy egy jó meleg fürdő csodát fog tenni velem, és majd egy jó alvás után reggel újult erővel fogok ébredni. 

2 megjegyzés:

  1. Én hétfőn voltam pontosan így, bele is feküdtem egy kád forró vízbe. Utána jobb lett.

    VálaszTörlés
  2. Én is sokkal jobban éreztem magam utána.

    VálaszTörlés