2021. jan. 10.

Vasárnap

 Hát abban egészen biztos vagyok, hogy ilyen vasárnapon még sosem volt, mint ez a mai. Legalábbis bárhogy kutatok is az emlékeim között, nem akadok rá olyanra, hogy vasárnap dolgoztam volna. 

Megint nem sokat aludtam éjjel, fél kettőkor még forgolódtam, négykor meg kelni kellett. Igaz, még legalább negyed órát visszaaludtam, mert akkor bezzeg tudtam volna, amikor nem lehetett már. Kezdem unni ezt az álmatlanság dolgot egyébként, nem bánnám, ha mondjuk a tegnapi éjszaka lett volna az utolsó.

A munkával nem volt gond, minden úgy ment, ahogy elterveztük, a valóságban is egészen olyan lett az összkép, mint amit fejben összeraktunk. Remélhetőleg mindenki meg lesz elégedve a végeredménnyel. 

Ez a mai munkanap viszont teljesen összezavart, többször is azt hittem, hogy hétfő van. 

Délután persze hulla fáradt voltam, de az ágy közelébe sem mertem menni,nehogy elaludjak, mert akkor aztán biztos, hogy megint nem aludnék. 

2 megjegyzés:

  1. Annyira sajnálom, hogy ennyire rosszul alszol te is. Az alvashiany kínzás. Remélem, megszunik, mert 2-2,5 órákkal nem lehet élni.

    VálaszTörlés