2021. jan. 8.

Péntek

 Ma majdnem az összes főnök szabadságon volt, úgyhogy egy kicsit lazább nap volt végre. Nem is volt baj, mert legalább volt idő rendesen összerakni mindent a vasárnapi munkához, átnézni, átgondolni, hogy minél kevesebb hiba legyen benne. Meg persze legalább volt idő a saját dolgaimra is. 

De még ennél is jobb volt ebben a napban, hogy csak kettőig tartott a munkaidő. Reggel még azt gondoltam, hogy majd miután hazajövök, még megváltom a világot, és majd mosok, sütök valamit, és én naiv, azt gondoltam, majd lesz ahhoz is kedvem, hogy elmenjek a kínai boltba, hátha ott találok magamra kordnadrágot. Természetesen ezekből semmi nem lett, mert semmi máshoz nem volt kedvem, mint ülni, és csak úgy lenni. 

Többek között ezért nem vagyok alkalmas arra, hogy mindenféle terveket készítsek az életemre vonatkozóan. Ha nincs kedvem, akkor nem fogom úgysem azt csinálni, még akkor sem, ha előre megterveztem. De persze nem is kell tervek szerint élni. 

Érdekes döntés született ma a korlátozások kapcsán. Elvileg ugye marad az online oktatás, gyakorlatilag már megérkezett a hír, hogy van lehetőség személyes oktatásra. Így Erik hétfőn mehet. Nem kötelező, és nem igazolatlan hiányzás, ha nem megy, de arra a kérdésemre, hogy aki nem tud/akar bemenni, annak van e lehetőség online becsatlakozni, nem kaptam egyértelmű választ. Így aztán most adott a dilemma, hogy mi legyen. Az az érdeke, hogy érettségi előtt menjen. De nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez így jó döntés. De még alszunk rá szerintem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése