Egy híján húsz

Sok mindennel kapcsolatban írhatnám ezt. Például, hogy a fiam között az a legnagyobb különbség, hogy valamelyik mindig tizenkilenc, a másik meg egy híján húsz. (a harmadik meg a dudáját fújja nagyon...)
De írhatnám az álláshirdetőkkel kapcsolatban is. Mert azok is ilyen egy húron pendülnek. Kivétel nélkül.
De ez esetben tényleg egy híján húsz az, amiről szó van. Évfordulót ünnepelünk, illetve csak épphogy megemlítjük, mert kétszer nem ünnepeljük ugyanazt, és az idén a házassági évfordulónk már volt. Ez a június 22 annak az évfordulója, amióta (nem)hivatalosan együtt vagyunk. :) Éppen tizenkilenc éve lett ma este, hogy elcsattant az a bizonyos csók (ha nem meccset néztük volna, akkor simán reprodukálható lett volna a nagyszüleim lépcsőjén...:D).
Tizenkilenc év nagyon sok. És nagyon kevés is. Nem tűnt ennyinek. Főleg úgy nem, hogy már többet voltunk együtt, mint nem. Egyrészt nagyon is természetes, hogy itt vagyunk egymásnak, annyira, hogy kitaláljuk egymás gondolatait, ugyanazokkal a hangsúlyokkal beszélünk, egy-egy poén előtt elég csak cinkosan összenézni. Másrészt meg bámulatos, hogy ennyi év után még mindig okozunk egymásnak meglepetéseket, főleg azért, mert hiába vagyunk ketten egyek, mégis különböző fejlődési szakaszainkban vagyunk mindig, hol az egyikünk "jár már előrébb", hol a másikunk.
Tizenkilenc évünk egyetlen napja sem volt unalmas. És nagyon keveset töltöttünk külön. Nem voltak nagy csinnadratták az életünkben, sem őrült nagy bulik. Nem szoktunk hangosan veszekedni, csak ritkán, úgyhogy erről sem vagyunk híresek.Voltak adósságaink, amiket már kifizettünk, van, amit még törlesztünk. Voltak munkahelyeink, sikereink, sikertelenségeink. Sőt, mindketten jelen voltunk egymás életében az iskolai záróvizsgák idején is,úgyhogy drukkolhattunk a másiknak, segíthettük a készülődést. Építkeztünk, születtek gyerekeink, lakást bővítettünk, sírtunk, nevettünk, bánkódtunk, örültünk, dühöngtünk is már együtt.
Nem tudom, és nem is akarom kiemelni sem azt, melyik volt a legjobb évünk, vagy melyik a legrosszabb.
Egyik tizenkilenc volt, a másik meg egy híján húsz.
Így volt jó, ahogy volt.
És úgy legyen, ahogy lennie kell... lehetőleg az idők végezetéig. :) (és aztán majd újrakezdjük)