Nincs ebben elírás. Így akartam. A gondolkodás már egyre kevésbé az erősségem, legalábbis abban a régi formában, ahogy az valaha ment nekem, logikusan, gyorsan reagálva, azonnal előhívva bármilyen információt a megfelelő helyről. Nincs ezzel bajom, elfogadtam, hogy jelen pillanatban e téren nem vagyok a topon, de azt gondolom, megfelelő trenírozással még ez javítható.
A gondoskodás viszont már más tészta. Régen is, sőt, mindig is az életem fontos szeglete volt, hogy segítsek másoknak, gondoskodjak valakiről. Épp ezért a megszokottnál is tovább babáztam, mert jó érzés volt eljátszani a gondoskodót. Aztán a babázásból egy huszárvágással rögtön belevágtam az igazi házimunkák elvégzésébe, pucoltam ablakot, mostam a forgótárcsás mosógéppel, meg ilyenek. Csak azért, mert tök jó érzés volt, hogy meg tudtam csinálni, ugyanolyan szépre ki tudtam mosni a ruhákat, mint anyám, ő meg örült, hogy nem neki kellett.
A gyerekek körüli gondoskodás épp ezért valami földöntúli boldogságot jelentett mindig, akármilyen fárasztó is volt. Ahogy nőnek, úgy igényelnek mindig kevesebbet az én tyúkanyóságomból, nekem meg nem mindig esik le az ejtőernyős fatantusz, hogy most már hagyni kell valamit rájuk is, önállósodniuk kell, tapasztalatokat szerezni, meg ilyenek. Egész egyszerűen azért, mert mi sem természetesebb, hogy megcsinálom nekik, vagy épp helyettük, hogy odakészítem, kikészítem, előveszem, becsomagolom, stb. stb. Balázst is elkényeztetem e téren rendesen, mert róla is nagyon szeretek gondoskodni. Neki is mindig mindent előkészítek, hogy csak el kelljen venni. Aztán ez van a kutyákkal is. Róluk is nagyon jó gondoskodni.
Valami ilyesmi is lehet amögött, hogy amikor végre elhittem, hogy tényleg nem lesz több gyerekünk akkor gondoltam, hogy de legalább még egy kutya. Egy lánykutya legalább. Na persze ez is süket fülekre talál, mert "ezzel a kettővel is van elég gond". Ami tény, akad. És néha nagyon fárasztó is róluk is gondoskodni. De az is tény, hogy ha nincs kiről gondoskodnom, akkor vége a világnak.
És akkor, miután ezeket így magamban tisztáztam, akkor ma Balázs talált egy hirdetést, miszerint ajándékba adnának egy szívemvágya fekete francia bulldog lányt. Mi ez, ha nem Isteni sugallat? (ja, ezt a sorozatot is szerettem) De még most úgy tűnik, másé lesz. Vagy majd meglátjuk. :) De szerintem nem látjuk meg. :(
Én kívánom, hogy odakerüljön a szíved vágya!:-)
VálaszTörlésHasonlóan vagyok én is, bár azért én lazább vagyok, tudom értékelni, ha engem is néha néha kiszolgálnak, vagy már nem kelek fel tízorait csinálni Zsoltinak hajnalban, sőt a gyerekeket is hagyom érvényesülni szendvics ügyben.:-) De én is szeretek gondoskodni, mert vagyok, és el sem tudom képzelni máshogy!:-)
Szép napot, Dius!
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés