Nyár van, nyár...

Végre. Na oké, hát annak, aki szétfagyott egész télen, ez azért igazi kánaán. Bánom is én, hogy levegőt nem lehet kapni jóformán olyan forróság van, hogy a lábamon mindenféle kiütések jelentek meg, hogy néha olyan helyeken is izzadok, ahol amúgy sosem... De én nagyon örülök neki, hogy végre itt a nyár. Akkor is, ha dolgoznom kell ebben a melegben is (és elárulom, hogy a huszonhét fokos üzletben sem jobb, mint a tizenkét fokosban volt), akkor is, ha egy rakás plusz energiát kell mozgósítani a puszta léthez is. Nem érdekel.. meleg van, és én ezért rimánkodom úgy október óta. :)
És ha nyár, meg jó idő, akkor sokaknak ugye a strand ugrik be először. Nekem is, meg persze a gyerekeimnek is, (akik amúgy kikérték maguknak, hogy én ma dolgoztam, mikor az apjuk szabadnapos volt, és milyen jó lett volna strandolni) természetesen. De jó fejek amúgy, mert simán elvannak idebent, amíg nem lehet kimenni, egy-két szájhúzás volt csak annak hírére is, hogy legkorábban szombaton leszünk újra itthon mindketten egész nap velük.
De ha nyár, akkor azért az esküvők is eszünkbe jutnak, nem? Mert legtöbben valahogy nyáron esküsznek örök hűséget. (oké, meg tavasszal)
Múlt hét szombaton is lagziban voltunk, egy nagyon kedves barátunk hívott meg bennünket. Szívmelengető volt a meghívás ténye is, mert egészen szűk családi körben tartották csak. És mi belefértünk. Ami mindig jó érzés, mert ettől valahogy nő a családunk is, ha az embernek ilyen barátai vannak. Szép volt, jó volt, gyerekek is nagyon jól érezték magukat, Erik konkrétan még két napig bulizni akart visszamenni. Ők már nászúton vannak épp Horvátországban, és aztán alig hazajönnek, T. megy vissza Svájcba (ott él, és dolgozik), R. pedig a hónap végén megy majd utána, addigra elkészülnek az új nevére szóló papírjai. Így várhatóan az idén már nem találkozunk, de nem baj. :) Örültünk, hogy megosztották velünk életük legfontosabb pillanatát.
Ma pedig újabb meghívó érkezett. Balázs unokaöccse nősül. Kedves pár, öröm rájuk nézni. Fiatalok, mosolygósak, szépek, öntudatosak és céltudatosak. :) A meghívó is olyan, mint ők. Kedves és mosolygós. Külön tetszik, hogy úgy kezdődik, "Kedves Dia, Balázs, Roland, Erik és Patrik!" Személyesen hozták, beszélgettünk egy órácskát. Amikor elmentek, szinte egyszerre állapítottuk meg Balázzsal, hogy mindkettőnket a fiatalkori önmagunkra emlékeztetnek ők. Ugyanolyan "gyerekként" kerültek össze, mint mi.... és majdnem ugyanannyi idősen kötnek házasságot (ők idősebbek picit). Jó volt látni egykori bizakodó önmagunkat, már csak azért is, mert kicsit visszafiatalodtunk, és visszajött valami abból az optimista énünkből, amivel valaha nekivágtunk a közös utunknak. :)
Szóval, július végén is lagziba megyünk, újra tanúi lehetünk két ember nagyon boldog pillanatának, és ez jó.
És még mindent tartogathat a nyár.... Őszintén? Azt sem bánom, ha sosem lesz vége... :)