A hét gondolata XIV.

Az e heti megint nem az én témám. Olyan értelemben semmiképp nem, hogy tudnék róla sokat írni.

De azért szó nélkül mégsem hagyhatom.


A kérdés pedig:
Mi volt a legeslegjobb a nyári vakációban gyerekkorodban?

A nyári szünetek nálunk mindig ugyanúgy teltek. Ugyanitt, és szinte ugyanígy éltem, mint most. Ugyanennyi generáció élt egy fedél alatt, csak akkor még én voltam az egyik a legfiatalabbak közül. Viszont nekem is volt dédi mamám is. (aki pont úgy nem szeretett bennünket, mint ahogy nálunk nem fedezhető fel ez az érzés a dédi mama részéről... de ez más téma)A nyarak annyival voltak megspékelve, hogy mindig egész nyáron itt voltak az unokatesóim is, akik a nagybátyám gyerekei. A bizonyítvány osztás után jöttek, és az évnyitóra mentek haza. Úgyhogy olyan volt, mintha négyen lettünk volna testvérek. Mint az orgonasípok, olyanok voltunk, évenként születtünk. Nem voltam valami mázlista, mert az unokahúgom és én voltunk a két középső. Ráadásul a legidősebb volt az egyetlen fiú köztünk, akinek mindent szabad volt, a húgom meg a legkisebbként még "picike" volt, így aztán a nyári szüneteink nagy része takarítással, ablakpucolással, kertben segítéssel, mosogatással, és hasonló finomságokkal telt. Őszintén gyűlöltem minden percét, amikor nekünk kettőnknek kellett csinálni, a másik kettő meg vígan játszott. De mondjuk úgy, hogy azért profitáltam belőle, biztos ezért lettem ilyen kis rendes, hogy mindig mindent megcsinálok. :) :D
Kettőször voltam táborban a gyerekkorom során, az egyik egy apám cége által szervezett tábor volt, ahova az unokabátyámmal együtt mentem, és még élénken emlékszem rá, hogy a második napon szerelembe estem egy fiúval, mármint hogy én nagyon szerelmes voltam, ő meg észre sem vett. Nagyjából ennyiben ki is merül a mai napig az összes emlékem, igaz, voltam vagy tizenkét éves.
Aztán voltam még egyszer iskolai szervezésű táborban, amiből a legkomolyabb emlékem az éjszakai bátorságpróba, ahol majdnem szó szerint is összepisiltem magam, amikor a tábor vezetéséhez tartozó ifisek leugrottak a fáról egyenesen elém. Azt nem tudom, hogy ezért e, vagy simán csak azért mert nem volt rá pénzünk, de soha többet nem mentem táborba.
Egyetlen egyszer nyaraltam együtt a szüleimmel egész életemben, Balatonmáriafürdőn egy ismerős nyaralójában. Azt hiszem jó volt, bár nem sok mindenre emlékszem, és ismerve magunkat nem is történt ott semmi. :)
Ami viszont jó volt minden nyáron, főleg, amikor már kicsit kamaszodtam, hogy amikor csak tehettem, elvackoltam magam valahova egy könyvvel, és olvastam. Se nem láttam, se nem hallottam, csak olvastam. Ha másképp nem tudtam magamnak egy kis nyugalmat kiharcolni, akkor a meggyfán ülve... És imádtam minden percet, (már akkor is) ami mentes volt minden kötelezettségtől, és szabadon felhasználhattam arra, amire csak akartam.
De közben eszembe jutott egy legeslegjobb, ami szintén nyáron történt. Hiszen akkor ismertem meg Balázst. Egy nyáron. És igen, még gyerek voltam, mindössze tizenhárom éves. :)

Végül azért mégis sikerült írnom erről is valamit. Olyan, amilyen... (azért remélem, ha egyszer majd húsz év múlva valaki megkérdezi ugyanebben a témában a gyerekeimet, ennél sokkal jobbakat tudnak mondani)