Agyszippantó hétfő

avagy fogadó órán jártam. Már a múlt hónapban elhatároztam, hogy majd most, novemberben megyek csak. És milyen jól tettem... mert októberben még egy csomó mindent nem tudtam, amit most már igen. Erikről van szó. Nem keveset volt itthon, hol kisebb, hol nagyobb hasfájással, miegymással. Szerencsére igazán komoly betegségről nem beszélhetünk, és az utolsó alkalommal már magamban azt is megkérdőjeleztem, valóban fáj e neki, vagy valamiért nem akar menni. (ez gáz, de ez van) Azóta már kiderült, hogy egy kicsit ez is, egy kicsit az is. Mert valóban túl esett ő is a hányós víruson (meg azóta már lázas is volt, de azt a szünetben elintézte), de volt itt olyan is, ami miatt nem akart menni. Először fény derült arra, hogy szó szerint üldözőbe vette egy lány. Osztálytárs-lány, aki úgy döntött, szerelmes Erikbe, és elvárja, hogy Erik is szerelmes legyen belé. Először mosolyogtam rajta csak, majd hamarjában az arcomra fagyott a mosoly, mikor azt láttam, hogy ez a kislány fb chaten oltogatja a fiamat, igen komoly és ordenáré stílusban, amiért nem akar vele járni(?!), és amiért nem akar náluk aludni az őszi szünetben. Szóval egy ilyen után közöltem, hogy azonnal tiltsa le, és kész. Megbeszéltük, hogy hogy fogja kezelni a helyzetet élőben, hogy úriember maradjon, mégis vegye észre ez a kislány, hogy Erik semmit nem érez iránta.
Feltűnt az is, hogy az idén valahogy nem úgy "teljesít" a suliban, mint eddig. Nem olyanok azok a jegyek, mint régen. Meg nem úgy sikerülnek a felmérők sem. Szeptemberben ezt még a változásnak, és a visszarázódásnak tudtam be. Októberben már kezdtem aggódni, mikor először láttam, hogy komoly fejvakarást vált ki belőle egy-egy bonyolultabb feladat még magyarból is. Aztán figyelni kezdtem. Mindig többször kért segítséget leckeírás közben, és mindig jobban frusztrálta, hogy nem tud valamit. Aztán Á. nénit rettenetesen elképesztette azzal még a szünet előtt, hogy egy négyszer négyes négyzethálót nem tudott lerajzolni. Nyolcadszorra is háromszor hármas lett. Á. néni elképedve szaladt a fejlesztősökhöz, hogy segítsenek, mert ő még ilyet nem látott.
Aztán hétvégén magyar leckét csináltunk. Mondatfajták. Ezen még én is elképedtem, de Erik semmi különbséget nem érzékel a különböző mondatok között. Gyakorlatilag minden egyforma neki, az a kis bigyó a végén nem számít. A szabályokat tökéletesen tudja, el tudja mondani melyik mondatnak mi a meghatározása. Beazonosítani nem megy.
Ma mindezzel felvértezve mentem a suliba, elhatározva, hogy akármi lesz is, én ezt megértetem valahogy a tanító nénikkel, és segítséget kérek. Mert kell. Mire odaértem, már voltak előttem. És a tanítók még oda sem értek az értekezlet után. De negyed hatkor már ők is ott voltak, és bemehetett az első szülő. Fél óra alatt végzett is. Aztán bement a második szülő... közben én beszéltem a fejlesztősökkel, akik némi hátszélnek köszönhetően már tudtak a problémáról. Meg amúgy is ismernek bennünket, mert T. néni már az oviba is kijárt Erikhez (is), O. néni meg a suliban foglalkozott már vele. Ők tárt karokkal fogadják, bár a tanító nénik továbbra is állítják, hogy biztos nem kell neki ilyesmi, mert hát a legjobb eszű gyerek az osztályban. De ha én kérem, hogy vigyék, akkor megtehetik, hogy foglalkoznak vele. Elmondtam nekik miket tapasztaltam, bőszen bólogattak, és láttam rajtuk, még kihívás is egy kicsit az eset.
Aztán fél hét magasságában végre bejutottam én is a két tanító nénihez. Akiket igen bizonytalan állapotban találtam. Mondták is volna, meg nem. Megkönnyítettem a dolgukat azzal, hogy kimondtam, úgy érzem, Erik újfent segítségre szorul. Szabadkoztak eleget amiatt, hogy nem vették észre, meg hogy sosem gondolták volna, meg ilyenek.. Mondjuk nem nagyon értem, kikkel is beszéltem én két évig erről, ha ez most ekkora meglepetés. De lényeg a lényeg, Erik a lehető legrövidebb idő alatt újra fejlesztésre fog járni. Remélem, hogy végre tényleg komolyan veszik az egész problémát, mert az utolsó órában vagyunk szerintem, amikor még hatékonyan közbe tudunk avatkozni.
Erről a témáról már írtam egy párszor: itt és itt meg itt. Meg még biztos olyan is van, amit nem találtam meg.
Őszintén remélem, hogy tényleg pontot tehetünk a tanév végére a fő részképesség-zavaroknak. Nem tökéletességet várok tőle, sosem vártam egyikőjüktől sem. Azt szeretném elérni, hogy megszabaduljon ezektől a "bilincsektől" , amik miatt most nem úgy megy neki a suli, ahogy szeretné. Hogy ezzel a maximumot adom magamból hozzáállással valóban ki tudja hozni magából azt, ami benne van.