Morbid

Éltem már át olyan szívmegállós pillanatokat egy párat, főleg mióta gyerekeim vannak.
Legelőször akkor, mikor Patrikot szájon csípte egy darázs, és kb. százszorosára dagadt a szája .
Aztán mikor Eriknek születése után a fejébe tették a branült a kékfényes kezelés miatt.
De végignéztem például, ahogy stoplis cipővel tapostak a gyerekem csuklójára, és jó mély levegőket vettem, miközben rohantam érte, hogy el ne ájuljak ijedtemben. Utána őt támogattam, hogy el ne ájuljon a fájdalomtól.
Rohantam már a fürdőszobába gyereket menteni, akiből csak az láttam, hogy csöpög a vére, de fogalmam sem volt honnan. Komoly lélekjelenléttel nyugtattam meg azonnal, hogy abbahagyja a sírást, és kerestem meg, honnan is ered... aztán már-már higgadtan szóltam az apjának, hogy szerezzen kocsit, mert indulunk...szétnyílt az álla.
Néztem végig enyhe fitymaszűkűlet-felrántást is, háromszor. És utána napokig borsózott a hátam minden egyes kamillázástól.
A pálmát kétségkívül az viszi, amikor Patrik fogát próbálták visszatenni. Szörnyű volt. És morbid.. ahogy tuszkolták, ő sikított, én meg csak drukkoltam, hogy sikerüljön. 
Azt hittem, mostanában megkímélnek minden morbid élménytől, mégiscsak karácsony közeleg, meg ilyesmi. Erre ma hazaállít a nagy fiam.... a szívem megállt abban a pillanatban, ahogy nyitotta az ajtót. A kezében hozott egy kezet. Ami kétségkívül az ő keze volt. Arról fogalmam sincs, mit gondoltam, de az tuti, hogy egy pillanatra levegőt sem kaptam. Pedig minden józan felfogás szerint nem jönne a saját lábán, ha.... Nem is emlékszem már rá, hogy mit mondtam, de Patrik jól kiröhögött. Technika órán készült a remekbe szabott darab, viaszból és gipszből. (innen is csókoltatom a pihent agyú technika tanárt) Amúgy tényleg remek, mert tökéletes 3D-s lenyomata a kezének (és majd amikor ő lesz a pénzügyminiszter, nagyon sokat fog érni ez a jobb kéz :P), minden vonal megvan, a körmei, szóval nem semmi. De engem még mindig a hideg ráz tőle. A gyerekeim meg már mindhárman kiröhögték a "betoji" anyjukat (na de majd megtudják ám, mikor ők aggódnak a sajátjaikért).
Hát így jártam a technika-órával. Sosem volt a szívem csücske, ezek után meg már félek is, mivel állít még haza.... :D